Index Vakbarát Hírportál

Matolcsy Györgytől megkérdezték, hogy normális-e, most válaszolt

2021. június 18., péntek 18:12

Bencsik János nemrég jelezte, hogy aggódik Matolcsy György jegybankelnök mentális egészségéért.

A Polgári Válasz elnökét Matolcsy György néhány, a Növekedés.hu portálon publikált írása zaklatta fel, különösképpen a KIDSzingChi.hu néven megjelent korábbi értekezése, amelyben a jegybankelnök az alábbi konklúzióra jutott:

Legyen hát célunk egy olyan új európai oroszláncsapat felnevelése, amelyben minket KIDSzingChi.hu névvel illetnek, ami egy új nyelv, az Engkrit (English + szanszkrit) szótárában „A magyar kölyökoroszlán ereje” címszó alatt található.

Bencsik János úgy vélte, a portálon számos „hasonló, szürreális vízió olvasható a jegybankelnöktől, amelyek laikus szemlélő számára is súlyos aggályokat vetnek fel Matolcsy György mentális állapotával kapcsolatban”. Emlékeztetett arra is, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke értekezett már egyebek között a magyar és japán újszülöttek fenekén egyaránt megtalálható piros pontról és az ősmagyarok kiemelkedő agysebészeti tudásáról.

A jegybank elnöke az ellenzéki képviselőhöz címzett válaszában azt írta: „Tájékoztatom, hogy aggódása alaptalan és felesleges, ugyanakkor örömmel tölt el, hogy figyelemmel kíséri megjelent cikkeimet.” 

Ezt követően terjedelmes felsorolásban részletezte azon írásait, amelyekben szerepelnek „olyan állítások is, amelyek nemzetközi szinten is büszkeségre adnak okot, hiszen idetartoznak azok a jegybanki intézkedések, amelyek világszinten is elismerést váltottak ki”. Egyebek között a bankadó bevezetését és a 2019-re elért inflációs célt is említette.

Rovatok