Index Vakbarát Hírportál

Egy bombát kerestek a Dunában, kettőt találtak

2021. június 20., vasárnap 06:32 | aznap frissítve

Egy száz kilogrammos szovjet légibombát hatástalanítottak, és egy másik légibomba-maradványt is találtak a honvédségi tűzszerészek a Dunában, a Lánchíd közelében vasárnap délelőtt – tájékoztatta az MTI-t Gajdos Milán, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje. A szóvivő elmondta: a Duna medrében megtalált eszköz kiemelése után a tűzszerészek egy száz kilogrammos szovjet légibombát azonosítottak, majd az eszköz éles orrgyújtó szerkezetét eltávolították.

Később a helyszín átvizsgálásakor előkerült egy újabb robbanószerkezet, egy kétszázötven kilogrammos szovjet légibomba maradványa is, ez azonban nem tartalmazott gyújtószerkezetet. A szakemberek mindkét eszközt vízi úton szállítják el a helyszínről, majd a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyén fogják megsemmisíteni.

A rendőrség korábban lezárta a Lánchíd környékét, majd átadta a terepet a tűzszerészeknek, hogy a szakemberek eltávolíthassák a feltételezett robbanótestet, ami a budai parttól körülbelül hetven méterre volt található, hat-hét méter mélyen a Duna medrében. 

A honvédségi tűzszerészek egy speciális daruval emelték ki a vízből a robbanótesteket.

Az Index korábban  beszámolt róla , hogy pénteken a Lánchíd felújítási munkálatai közben a Duna medrében, a híd Buda felőli pillére mellett világháborús robbanószerkezetet találtak. 

Emiatt vasárnap délelőtt kiürítették a Clark Ádám téren a Clark Hotelt, valamint a Bem rakpart 1–5. szám alatti épületek Duna felőli oldalát. A zárás idejére a Dunán vasárnap reggel 7 órától hajózási zárlatot vezettek be.

Ezenfelül reggel 6 órától 15 óráig lezárták a Lánchíd mellett a Széchenyi tér teljes területét, a Dorottya utcát, a Pesti alsó rakpartot, a Széchenyi felső rakpart egy szakaszát, a Budai alsó rakpart egy szakaszát, az Alagutat és az Alagút utca egy szakaszát, továbbá a Lánchíd utca, Ybl Miklós tér, Apród utca útvonalat. Szintén lezárás lesz az Apáczai Csere János utca, a József Attila utca, a Vigyázó Ferenc utca, az Akadémia utca és a Fő utca egy-egy szakaszán. 

A robbanószerkezetek sikeres kiemelése és elszállítása után a közösségi közlekedést is érintő kiürítést és lezárást feloldották. 

Gajdos Milán hadnagy, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje közölte: a tűzszerészi munkálatok idejére biztonsági okokból mintegy háromszáz méter sugarú körben kellett kiüríteni az érintett területet.

(Borítókép:Egy második világháborús, szovjet gyártmányú robbanótest a honvédség tűzszerészeinek hajóján a Lánchídnál 2021. június 20-án. Fotó:  Lakatos Péter / MTI)

Rovatok