Index Vakbarát Hírportál

Hiába kérlelte Orbán Viktort Horn Gyula, soha nem ült le velük egy asztalhoz

2021. június 21., hétfő 17:34 | aznap frissítve

Az Azonalli szúrta ki, hogy nemrég előkerült egy beszélgetés, amely Horn Gyula volt miniszterelnökkel készült korábban. A politikus többek közt a hidegháború végéről, Mihail Gorbacsovról és Orbán Viktorról is ejtett néhány szót. 

Az írást a Perspectives Budapest nevű blogoldalon tették közzé, amelyet egy hosszú ideje Budapesten dolgozó brit gazdasági újságíró, Kester Eddy működtet. Az interjú még 2005-ben készült a volt miniszterelnökkel, Horn Gyula ugyanis abban az évben látogatást tett a budapesti Nemzetközi Sajtó Egyesületben, és tolmács segítségével lehetett kérdezni tőle egy sajtótájékoztatón.

Eredetileg úgy tudták, hogy a beszélgetésről írhatnak is majd, de Horn Gyula – Kester Eddy szerint – már érkezése után közölte, hogy abból, ami elhangzik, semmit nem lehet papírra vetni.

Helsinkiben érezni lehetett a rendszerváltás előszelét 

Kester Eddy az MSZP-s politikust a rendszerváltásról kérdezte az interjúban, amelynek idején Horn külügyminiszterként szolgált. Horn elmondta, hogy a demokratikus változás előszelét szerinte már 1974-ben lehetett érezni, amikor Helsinkiben tárgyalások kezdődtek a keletiek és a nyugatiak közt.

A volt kormányfő fontos mérföldkőnek nevezte azt is, hogy 1975-ben aláírták a helsinki záróokmányt, amely többek közt rögzítette, hogy a felek együttműködnek a gazdaság, a kultúra és a tudomány terén, valamint a szovjetek – papíron – garanciát vállaltak az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok, valamint a népek egyenjogúságának és önrendelkezési jogának tiszteletben tartásáért. 

Azt hiszem, itt indult minden, és a vezető, Kádár János ezt a legmesszebb menőkig támogatta

– mondta ezzel kapcsolatban Horn Gyula. 

A volt miniszterelnök azt is elmondta, hogy szerinte később, 1989 nyarán fontos fejlemény volt az, hogy a páneurópai pikniken úgy döntöttek, átvágják az osztrák–magyar határon álló műszaki határzárat. Hozzátette: szerinte ez azért volt fontos, mert a térség többi országában senki sem vállalt be ilyesmit. 

Gorbacsov és a rakéták 

Egy másik kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy mindez nem ment volna, ha Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár és Eduard Sevardnadze külügyminiszter nem támogatják hallgatólagosan az átalakulást.

Ha nem ők álltak volna a Szovjetunió élén, akkor egy ilyen helyzetben katonai beavatkozásra került volna sor – mondta Horn Gyula.

Később a politikus arról is beszélt, hogy egyszer, 1986-ban szemtanúja volt egy vitának a Kremlben. Gorbacsov épp külpolitikai főtanácsadójával, Anatolij Csernajevvel vitázott arról, szükség van-e arra, hogy újabb interkontinentális-ballisztikus atomrakétákat telepítsen a Szovjetunió, és hogy erre miként reagálna az Egyesült Államok. 

Horn itt Csernajev mellé állt, aki szerint a rakéták csak növelnék a feszültséget a hatalmak közt. Végül Gorbacsov 1987-ben úgy döntött, hogy raktárba küldi a fegyvereket, és Horn szerint ebben neki is volt némi szerepe, mivel a vita hevében megkérdezte Gorbacsovtól, hogy

Ön mégis mit tenne az amerikaiak helyében, ha ilyenek néznek rájuk?

Állítása szerint ez a kérdés is hozzájárult ahhoz, hogy később baráti kapcsolat alakult ki közte és a szovjet pártfőtitkár közt. 

Orbán Viktor nem ült le 

Horn Gyula a beszélgetésen egy sztorit is felidézett Orbán Viktorról, amely az ellenzéki kerekasztal tárgyalásai idején játszódtak. 

Emlékszem, Viktor mindig azt mondta, soha nem ülne le velünk. Azt mondtam neki, ugyan már, Viktor, az isten szerelmére, ülj végre le velünk! De ő mindig azt mondta, nem teszi

– mondta, hozzátéve: ez volt az egyik első emléke a Fidesz vezetőjéről. 

Horn Gyula eközben még ezen a beszélgetésen is azt hangsúlyozta, hogy az MSZMP reformszárnyának és nem az ellenzékieknek érdeme volt a rendszerváltás. „Voltak ezeknek kisebb, 4-500 példányos szamizdatjaik. De ki hiszi el azt, hogy rendszerváltást ezek az aprócska újságok a pici szerkesztőségekből érték el? Mégiscsak nevetséges!” – mondta. 

Az interjú elvileg többrészes, az első részét Horn halálának június 19-i évfordulóján tette közzé Eddy, a többi rész ezután kerül majd fel.

(Borítókép: Horn Gyula volt miniszterelnök választási fórumot tart Balatonalmádiban a Pannónia kulturális központban 2006. március 14-én. Fotó: Nagy Lajos / MTI)

Rovatok