Index Vakbarát Hírportál

Felmondott szinte a teljes traumatológiai osztály Zalaegerszegen

2021. június 22., kedd 16:28

A Szent Rafael kórház Traumatológiai Osztályának dolgozói közül hét traumatológus szakorvos bontotta fel határozatlan idejű egészségügyi szolgálati jogviszonyát két napja – osztotta meg a hírt a Szeretlek, Egerszeg online lap.

Az orvosok távozását a Zala Megyei Szent Rafael Kórház közleményben is megerősítette. Azt írták, az ügyeleti díjak alacsony mértéke miatt távoznak az intézményből.

A távozó orvosok az ügyben nem nyilatkozhatnak, mivel szerződésük szerint azt csak az intézmény jóváhagyásával tehetik meg

– mondta el Föőr Gábor civil lokálpatrióta annak az okát, miért ő állt az orvosok helyett a nyilvánosság elé.

A távozó szakorvosok azzal indokolták a döntésüket, hogy az ügyeleti órák, az ügyeleti bérek elszámolása valamennyi, az osztályon dolgozó többi munkavállalót is hátrányosan érinti – olvasható azokban az üzenetekben, amelyeket az egészségügyi dolgozók juttattak el Föőr Gábornak.

A Zala Megyei Szent Rafael Kórház hivatalos válaszban reagált ez esetre. Az intézmény menedzsmentje közleményben arról számolt be, hogy a traumatológusok úgynevezett trauma fix díjazásban is részesülnek. A Traumatológiai Társaság ajánlása szerint a teljes díj hatvan százaléka illeti meg a dolgozókat. A Zala Megyei Szent Rafael Kórház azonban ennél nagyobb összeget állapított meg, a traumatológiai ellátásban részt vevő orvosok és szakdolgozók a teljes díj 75 százalékát kapják meg, ez havonta 300–700 ezer forint közötti összeg. A kórház válaszában úgy reagált: a koronavírusos betegek ellátásában a traumatológia osztály felmondott szakorvosai nem vettek részt, vagyis a pandémia nem okozott számukra többletterhelést. Az elhalasztott műtéteik helyett az oltópontokon teljesítettek feladatot, külön juttatásért.

Hozzátettek azt is, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszony vállalásával 2021. március 1-jével jelentősen megemelkedtek az orvosi bérek. Kórházuk felmondott traumatológus szakorvosai a megemelt béren túl a korábban említett traumatológiai ellátásért járó fix díjban és az ügyeletek után járó díjban is részesültek.

Az intézmény kiemelte, további bérzsarolásnak intézményük fenntarthatósága érdekében nem engednek.

Arra a kérdésre, hogy a távozó hét orvos miként érinti a betegellátást, úgy reagáltak, hogy az elkövetkező időszakban is mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy az odaérkező betegeket a lehető legmagasabb szintű gyógyító ellátásban tudják részesíteni.

Információink szerint a távozó orvosok magánegészségügyi szolgáltatóknál folytatják munkájukat, illetve felvetődött a külföldi munkavállalás lehetősége is. 

Rovatok