Index Vakbarát Hírportál

Kiskorú lányt futtatott a kegyetlenségéről hírhedt Veszprém megyei férfi

2021. június 23., szerda 20:23

Elsőfokon három és fél év börtönre ítélték azt az Ajka környéki férfit, aki közel kétszázmillió forintot rabolt két lánytól, akiket prostituáltként futtatott – adta hírül a Veol.

Az 55 éves, büntetett előéletű férfi még 2012 tavaszán ismerkedett meg egy kiskorú lánnyal, aki nevelőszüleitől szökött el. Rávette, hogy utazzon ki vele és családjával Németországba prostituáltként dolgozni. A jobb élet reményében a lány ezt az ajánlatot elfogadta, s egy chemnitzi „stúdióban” állt munkába örömlányként. Mivel kiskorú volt, a vádlott megszerezte a lány nővérének személyi igazolványát rendőri igazoltatás esetére. Két hónap után azonban elszökött tőle, mivel gyakorlatilag minden bevételét át kellett adnia futtatójának.

A férfi ezt követően egy másik magyar lányt vert át azzal, hogy konyhai kisegítői állást szerez neki Németországban, ám másnap már közölte vele, hogy neki is prostituáltként kell dolgoznia. Amikor ez ellen a lány tiltakozott, rendszeresen megverte. A bántalmazás mellett ráadásul minden pénzét elvette, amit keresett. A bíróság számítása szerint a férfi 2012 májusa és 2015 februárja között megközelítőleg 196 millió forintot rabolt áldozatától. 

A törvényszék felidézte azt is, hogy a futtató 2015 májusában egy hajmáskéri sörözőben is balhézott, ahol is a pultos hölgyet leköpte, majd a közbelépő férfira támadt. 

Tettét a Veszprémi Járásbíróságon azzal magyarázta, hogy a lányok saját elhatározásukból mentek vele külföldre. Az ítélőszéket nem hatotta meg különösebben a védekezés; három és fél évre ítélte a férfit megtévesztéssel, erőszakkal vagy fenyegetéssel elkövetett kerítés és kifosztás bűntette miatt. Emellett 198 millió forint vagyonelkobzást is elrendeltek. 

A vádlott és ügyvédje fellebbezett, így a döntés nem jogerős.

Rovatok