Index Vakbarát Hírportál

Curtist megviselte testvére rendőrségi ügye

2021. június 23., szerda 12:42

Curtis, azaz Széki Attila testvérét, Lajost még májusban tartoztatták le, és az ügyészség azóta indítványozta letartóztatásának meghosszabbítását is. A zenész az elmúlt több mint egy hónapban szinte senkivel sem beszélt a történtekről, s bár próbált úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna, érthető módon megviseli, hogy bátyja egy ilyen súlyos ügyben lett gyanúsított – írja a Blikk.

A rappert állítólag nagyon megérintették a történtek, és láthatóan meg is viselték, sokat fogyott az elmúlt hónapokban. A gyanú szerint a testvérének köze lehet a tizenkét éve eltűnt Katzenbach Imre megöléséhez. A volt MTK-s focista nem sokkal 45. születésnapja után, 2009-ben tűnt el nyomtalanul XVII. kerületi otthonából. Holttestét 11 évvel később, Baranyajenő térségében találták meg.

Rengeteg önismereti és kapcsolati munka szükséges ahhoz, hogy a kettejük közti bizalom vissza tudjon épülni. A testvéri kötelék igen erős, így reális esélye van annak, hogy az ember akkor sem fordít hátat a rokonának, ha bebizonyosodik a bűnössége

– mondta a lapnak egy coach.

Mint az Index is megírta, a nyomozók többszörösen minősített emberölés bűntettével gyanúsítják Curtis testvérét és két társát, akiket egy nagyszabású akció során fogtak el 2021. május 11-én. A megalapozott gyanú szerint egyikük felbujtóként, ketten pedig végrehajtóként vettek részt a gyilkosságban. 

Rovatok