Index Vakbarát Hírportál

Felrobbantotta a házat, hogy megölje a feleségét

2021. június 23., szerda 08:55

A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt vádat emelt, és fegyházbüntetést, valamint közügyektől eltiltást indítványozott azzal a férfival szemben, aki 2018. december 31-én a Fejér megyei Mezőszentgyörgyön gázrobbanással próbálta a feleségét megölni – adta hírül az MTI.

A sértett közös háztartásukból elköltözött, amit a vádlott ideiglenesnek tekintett. Amikor a férfi tudomást szerzett arról, hogy a nő válókeresetet nyújtott be a bíróságra, úgy döntött, hogy a nő által lakott ház szerelvényeinek megrongálásával bírja rá a feleségét a visszaköltözésre. A fürdőszoba víz- és gázcsövét megrongálta, azonban a nő a gázszag miatt ezt észlelte.

Amikor a vádlott szembesült vele, hogy a nő szándéka végleges, elhatározta, hogy a házban gázrobbanást idéz elő, és ezzel kioltja a házastársa életét. Ennek érdekében, amíg a felesége a munkahelyén tartózkodott, másolt kulccsal bement a házba, a gázcsövet átfúrta, a gázcsapot kinyitotta, majd egy égő gyertyát helyezett alá, és távozott a helyszínről. A gáz még a sértett hazaérkezése előtt robbant be, akinek így nem esett bántódása.

Rovatok