Index Vakbarát Hírportál

Halálos vírus tizedeli a zöldikéket

2021. június 23., szerda 14:20

Egy vírus okozta betegség fenyegeti a kertek, parkok egyik jól ismert madarát, a zöldikét – derül ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MMTE) közösségi oldaláról. Az elmúlt években Magyarország számtalan pontján észleltek olyan beteg egyedeket, amelyek Trichomonas-fertőzés jeleit mutatták. A fertőzés tényét laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették. A magyarul csak sárgagomb-betegségként nevezett kór 2005-ben ütötte fel fejét először Nagy-Britanniában, ahol 

a legsúlyosabban érintett területeken a zöldikék állománya 35 százalékkal csökkent.

Néhány évvel később terjedni kezdett Skandinávia és Oroszország felé, és már hazánkban is megjelent a halálos kór. 

A zöldike a pintyek családjába tartozó énekesmadár. Nemcsak erdőben, de ligetes területen, városi parkokban is felbukkan. Itt telelő madarak, akik a téli időszakban délebbre is elmozdulhatnak. A legfrissebb hazai adatok szerint a fészkelő állomány meghaladja a félmillió párt 

– mondta el a zöldikék legfontosabb ismérveit Nagy Dénes, az MMTE munkatársa, aki kiemelte, hogy a kórokozó emberre nem veszélyes.

A kórt egy önálló mozgásra képes parazita okozza, ami majdnem az összes galambban él, de tünetet csak akkor okoz, ha a madár legyengült. Nyállal viszont képesek a madarak továbbadni, és megfertőzik az itatók vizét. Ha csak egyetlen beteg madár iszik a vízből, az utána jövők mindegyike fertőzött lesz. A zöldikék a betegség miatt egy idő után képtelenek nyelni, sárgás elváltozások keletkeznek a nyelőcsövükben, ezért nem tudnak enni, és elpusztulnak.

Nagy Dénes felhívta a figyelmet, hogy érdemes már tavasszal a madarak etetését abbahagyni, mert sok madarat vonz egy helyre, így könnyebben terjedhetnek a betegségek. Ugyanakkor a sárgagomb-betegség terjedése nyállal történik, amely miatt a madáritatók vize fertőződik, ezért a Madártani Egyesület arra kéri a madáritatóval rendelkező állatbarátokat, hogy

fertőtlenítsék rendszeresen az itatóikat, és naponta cseréljék benne a vizet,

ez az egyetlen mód a fertőzés terjedésének megakadályozására. 

Az MMTE munkatársa hozzátette, amennyiben sérült, bágyadt, nem reagáló madarat találunk, hivatalos mentőközpontba célszerű vinni, ahol a beteg állatokat szakszerű ellátásban tudják részesíteni. 

Rovatok