Index Vakbarát Hírportál

2,8 millió forintos jutalmat szavaztak meg a fideszes polgármesternek a kitartásért a járvány alatt

2021. június 25., péntek 14:58

Egy sürgősségi indítványban 2,8 millió forintos, vagyis négyhavi fizetésének megfelelő jutalmat szavazott meg a nagykőrösi Fidesz-frakció Czira Szabolcs városi polgármesternek – derül ki a 24.hu cikkéből. 

Az indoklás szerint a polgármester a 2020. november 4. és 2021. június 15. között tartó különleges jogrend hatálya alatt – amikor is egy személyben dönthetett mindenről – „kiemelkedő vezetői magatartást tanúsítva, fáradhatatlan és kitartó munkával” végezte a feladatát. Mivel 698 ezer forintot keres havonta, a jutalom összege 2,8 millió forint.

Czira Szabolcs egyébként négyhavi jutalmat  kért két helyettesének, Körtvélyesi Attila főállású alpolgármesternek és Nagy Balázs társadalmi megbízatású alpolgármesternek, akik „alapos előkészítő munkával” segítették őt. Körtvélyesi Attila 628 ezer, Nagy Balázs 314 ezer forintos fizetésért dolgozik.

A képviselő-testületi ülésen egyébként megjelent előtt, a jutalomról szóló szavazás előtt megjelent a térség országgyűlési képviselője, a fideszes Földi László is. Ő arról beszélt, hogy a járványidőszak megviselte a családokat, ezért a kormány feladata az, hogy újraindítsa a gazdaságot.

Rovatok