Index Vakbarát Hírportál

Fiatal táncosok a Hegyalja úti baleset áldozatai

2021. június 28., hétfő 11:43

Szombat este két autó ütközött össze Budapesten, a XI. kerületben, a Hegyalja úton. A járművek négy utasából kettő szörnyethalt.

A Bors úgy tudja, hogy egy 22 éves lány, Lili és valamivel idősebb párja, Lala ült az autóban. Mindketten tehetséges táncművészek voltak, nagy jövő állt előttük. A balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a perceken belül kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A rendőrség közleménye szerint a Hegyalja út 50. szám előtt eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze két autó. Az egyik járműben négyen utaztak, akik közül a vezető és az egyik utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket vesztették. A másik jármű két utasa megsérült.

Rovatok