Index Vakbarát Hírportál

Titkolja Rogán Antal minisztériuma, mennyit fizetett az oltási plakátkampányban részt vevő celebeknek

2021. június 28., hétfő 20:41

Közérdekű adatigényléssel próbálta megtudni a Miniszterelnöki Kabinetirodától a K-Monitor, hogy fizettek-e „Az oltás életet ment!” című kampányban résztvevő celebeknek a plakátokon, valamint videoszpotokban történő szereplésért.

A szervezet szerint a kampány nem tudta érdemben növelni az oltási kedvet, de azért elköltöttek rá mintegy 16 milliárd forintot. A nem éppen csekély értékű megbízást a kormányközeli Balásy Gyula cégei kapták meg.

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda némileg érdekes hangvételű válaszában úgy fogalmazott:

Magától értetődő, hogy a hivatkozott kampányban az Ön által közszereplőnek tekintett személyek díjazásban részesülhetnek, ahogy a statiszták és a nem közszereplő szereplők is.

Arra a kérdésre azonban, hogy hányan és pontosan mennyi pénzhez jutottak, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nem volt hajlandó válaszolni, azzal az indoklással, hogy erre vonatkozó adatot nem tartanak nyilván – írta bejegyzésében a korrupciókutató szervezet.

Rovatok