Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: A liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait

2021. június 28., hétfő 07:21

Ha egyben akarjuk tartani az Európai Uniót, a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait – írja az MTI Orbán Viktor Szamizdat 11. című, a miniszterelnöki honlapon hétfőn megjelent írását idézve.

A kormányfő azt írta: az Európai Tanács legutóbbi ülésén falanxban vonultak föl a szivárvány zászlós miniszterelnökök. Tiszta vizet akartak önteni a pohárba, megvan-e még az értékek egysége. Orbán Viktor kiemelte: a vita kísértetiesen hasonlított a 2015. júniusi vitára, amely az Európára törő migránsinvázió miatt robbant ki.

Mindkettő erkölcsileg nehéz, politikailag fontos és intellektuálisan szép vita volt. A válasz pedig mindkét vita esetében ugyanaz: nincs meg az értékek egysége, ezért nincs meg a politikai egység sem. A liberálisok mindkét esetben abból indultak ki, hogy itt olyan kérdésekről van szó, amelyekre csak egyféle, a liberális véleményhegemóniának megfelelő válasz adható. A nem liberális demokraták válasza azonban az volt, hogy a véleménypluralizmusnak megfelelően itt különböző válaszok vannak, és ehhez minden államnak és népnek joga van, és csak az egység a sokféleségben megközelítéssel tartható egyben az Európai Unió

– fogalmazott a kormányfő. 

Orbán Viktor hangsúlyozta: a liberálisok szerint a migrációhoz, az Európai Unió területére lépéshez mindenkinek joga van, akkor is, ha nem közvetlenül veszélyes, hanem biztonságos harmadik országon keresztül érkezik. A migrációhoz való jogot lényegében emberi jognak tekintik – jegyezte meg.

A miniszterelnök úgy folytatta: a mostani vitában, amely a gyermekek szexuális neveléséről szól, a liberálisok szerint a gyermekek kezébe kell adni azokat az érzékenyítő kiadványokat, amelyek felvilágosíthatják őket a heteroszexualitásról, a homoszexualitásról, a biológiai nem elhagyásáról és a nemváltó operációkról.

A liberálisok szerint ez a gyermek emberi joga, a szülő döntése nem lehet kizárólagos, az állami intézményeknek ebben szerepe, sőt elsőbbsége van. Szülői jóváhagyás nélkül, állami korlátok nélkül lehet érzékenyíteni a gyermekeket. A nem liberális demokraták szerint a gyermek szexuális nevelése a szülő joga, és ebben az ő beleegyezése nélkül se az állam, se a pártok, se az NGO-k, se a szivárványos aktivisták nem játszhatnak szerepet

– mondta Orbán Viktor. 

Hozzáteszi: a szivárványos országoknak joguk van túllépni a bináris, férfi-nő, anya-apa rendre épülő társadalmi berendezkedésen. Régen ők is ilyenek voltak, de jól megfontoltan és szándékaikat az állami politika rangjára emelve átléptek egy másik dimenzióba. Ezt a jogukat szerintük egy másik állam nem kérdőjelezheti meg, különösen, hogy a vezérhajó szerepére Németország vállalkozott.

Hogy okos dolog-e újra karszalagban demonstrálni és a müncheni futballstadionban a magyar himnusz közben szivárványos zászlóval a játéktérre rohanni, abban nem vagyok biztos. De abban biztos vagyok, hogy a német gyerekek neveléséről a németeknek kell dönteniük. És abban is, hogy a magyar gyerekek neveléséről is csak a magyarok dönthetnek, a németek, a hollandok vagy a belgák biztosan nem

– fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve: arról, hogy a bináris vagy a szivárványos világban jobb-e élni, és miért, abban mindkét fél a maga véleménye mellett érvel, „mindenkinek a maga igazsága”. De a jog, a nemzetközi jog, az EU joga és az Alapvető Jogok Chartája szempontjából a helyes álláspont nem kétséges – tette hozzá. 

Hangsúlyozta: a migráció nem emberi jog, és a gyermek szexuális nevelésének mikéntje sem a gyermek emberi joga. Ilyen emberi jog nincs. Van helyette az Alapvető Jogok Chartájának 14. cikke a szülők jogáról a gyermek számára megfelelő neveltetés biztosításához – írta.

Ha egyben akarjuk tartani az Európai Uniót, a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait. Egység a sokféleségben. Ez a jövő

– zárta Orbán Viktor a Szamizdat 11. című írását.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozóján Brüsszelben 2021. június 25-én, az első napi tanácskozás végén. Fotó: MTI/ EPA / AFP pool / Aris Oikonomou)

Rovatok