Index Vakbarát Hírportál

Az oltatlanok sem tanulhatnak otthonról ősztől

2021. június 29., kedd 21:52

Az ELTE több diákja meglepve olvasta azt a levelet, amelyet nemrég az egyetemen küldtek körbe. Ebben az állt, hogy a Társadalomtudományi Kar mindenképp szeretne visszatérni a jelenléti oktatáshoz, amelyhez szükséges, hogy a hallgatók rendelkezzenek Covid–19 elleni védettséggel. Utánajártunk, milyen feltételekkel nyithatnak szeptembertől az egyetemek.

Mint arról korábban beszámoltunk, a legtöbb egyetem online fejezte be az idei tanévet. Bár május 10-től a középiskolákhoz hasonlóan itt is visszatérhetett volna a jelenléti oktatás, az intézmények inkább nem borították fel az egyébként már jól bevált digitális munkarendet.

A felsőoktatásról szóló törvény szerint a félév öt hónapból, a tanév pedig tíz hónapból áll. A korábban kihirdetett átmeneti szabályozás ugyanakkor lehetőséget biztosított arra, hogy a képzések adott esetben meghosszabbodjanak, így megvalósulhatott a járványhelyzet miatt tavasszal elmaradó fontos gyakorlati elemek pótlása.

Mostanra már ezen is túl vannak a hallgatók, akik kíváncsiak várják, miképp indul újra az oktatás szeptembertől. Az Index az egyetemeknél is erről érdeklődött, főképp azután, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) egyik hallgatója eljuttatta szerkesztőségünkhöz azt a körlevelet, amit dr. Juhász Gábor dékán küldött.

Kedves Hallgatóink! Az ELTE Társadalomtudományi Kara a 20212/2022-es tanév őszi félévében a lehető legteljesebb mértékben igyekszik visszatérni a jelenléti oktatáshoz. Ehhez szükséges, hogy hallgatóink rendelkezzenek a Covid–19 elleni védettséggel. Kérem ezért, hogy amennyiben még nem tették meg, mielőbb vegyék fel a Covid–19 elleni védőoltást

– állt a levélben, amely némileg azt sugallta, hogy a jelenléti oktatás igénybevételének feltétele lesz a védettségi igazolvány, sőt voltak, akik úgy vélték, hogy amennyiben ezzel nem rendelkeznek, automatikusan maradhatnak digitális oktatásban. Megkeresésünkre az egyetem ezt azonban cáfolta.

„Mivel az ELTE számára az oktatás minősége mellett elsődleges szempont hallgatóinak és munkatársainak biztonsága, ezért a Járványügyi Operatív Koordináló Testülete (JOKT) valamennyi egyetemi polgár, illetve középiskolás, felvételiző diák számára is nyomatékosan ajánlja, hogy éljen a védőoltás lehetőségével, mivel a járvány elleni küzdelem központi eleme az oltásból származó védettség. A 2021/22-es tanév első félévétől az oltási védettség hiánya önmagában nem fogja feljogosítani a hallgatókat a távolléti oktatás lehetőségét biztosító kivételes tanulmányi rendre, az egyetemi munkavállalókat pedig az otthoni munkavégzésre” – közölte az egyetem.

Korábban egy hivatalos tájékoztatót is kiadtak, amelyben összefoglalták mindazokat a kötelezettségeket és felhívásokat, amelyek a 2021-es tavaszi szemeszter zárásával, illetve az őszi szemeszter előkészítésével kapcsolatban az egyetemi polgárokat érintik. 

A dokumentum szerint a 2021/22-es tanévet az ELTE fizikai jelenléttel kívánja megkezdeni, a személyes tudásátadás elsődlegességét fenntartva ugyanakkor meg kívánja őrizni a digitális oktatás egyes formáit, ezért az elmúlt időszakban jól bevált online és hibrid megoldásokat át fogja emelni a normál működési rendbe.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) is a jelenléti oktatás újraindítását tervezi szeptembertől, ugyanakkor mivel az online oktatási módszerek egyes kurzustípusoknál – leginkább a nagy létszámú előadások esetén – eredményesnek bizonyultak, ezeket a tanórákat továbbra is online tartják meg.

Nehéz helyzetben vannak a külföldi hallgatók

A gyakorlati képzéseknél viszont indokolt a személyes jelenlét, és ezt a lehetőséget a külföldi diákok számára is biztosítani szeretnék.

A jelenléti oktatásban mindenki részt vehet, amennyiben egyetemünkre felvételt nyert és érvényes vízummal rendelkezik. Tehát nem teszünk különbséget hallgatóink származási helye alapján

– írta lapunknak a METU. Hozzátették: amennyiben a kormány nem írja elő a védettségi igazolvány meglétét az egyetem területére való belépéshez, mi sem fogjuk.

A járvány intenzitása világszerte folyamatosan változik, és egyelőre Magyarországon is nagy kérdés, hogy mi lesz szeptembertől, lesz-e negyedik hullám, és ha igen, milyen hatással lesz az életünkre. Mindenesetre a felsőoktatási intézményeknek számolniuk kell azzal a forgatókönyvvel, hogy a külföldi hallgatók egy része nem tud visszatérni az országba a félévkezdésre.

A protokoll az, hogy a kint rekedt külföldi hallgatók egyrészt kérhetik maguk számára a kedvezményes tanulmányi rendet, másrészt számos online tananyagot kapnak, ami segíti őket abban, hogy ne maradjanak le, amíg nincs lehetőségük jelen lenni az órákon

– közölte a Budapesti Metropolitan Egyetem.

A kedvezményes tanulmányi rend keretében a kötelező foglalkozásokon való részvétel alól teljes vagy részleges felmentésben részesülhetnek a diákok, a tanulmányi és a vizsgával járó követelményeket azonban teljesíteni kell. A tanrend azoknak a rendkívüli helyzetbe került hallgatóknak nyújt megoldást, akik nem tudnak rendszeresen részt venni az órákon. Mindez nagy segítséget jelent békeidőben sportolóknak, művészeknek, egészségügyi problémával rendelkező diákoknak, most a világjárvány idején pedig a külföldi hallgatóknak is.

A METU arra számít, hogy a vízumkérelmek elbírálási ideje is jelentősen meghosszabbodik a nemzetközi kapcsolatok újraindulásával. Emiatt nagyon fontosnak tartják, hogy az online beiratkozás lehetősége ősztől is megmaradjon, hiszen így azok a hallgatók is meg tudják kezdeni a tanulmányaikat, akiknek a félév kezdésére nem sikerül beutazniuk.

A Debreceni Egyetem szeptemberben szintén az akkor hatályos veszélyhelyzeti intézkedésekhez igazodva indítja majd el az új tanévet. Az intézmény jelenleg normál munkarendben történő, jelenléti oktatásra készül a külföldi hallgatók esetében is.

Már szervezik a gólyatáborokat

Idén nyáron a napközis és az ottalvós táborokat is meg lehet tartani, így természetesen a gólyatáboroknak sincs akadálya. Az ELTE is programokkal készül, de ezeken szervezőként és vendégként is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni.

A METU is szeretne gólyatábort tartani, sok diák számára pedig ez lenne az első offline élmény az egyetemen.

„Én 2020 szeptemberében kezdtem gazdálkodás és menedzsment szakon. Bár nagyon vártam, hogy új embereket ismerjek meg, a digitális oktatás miatt erre nem igazán volt lehetőség, a csoporttársaimat is alig ismerem. 

Szinte az egyetemre is alig kellett még betenni a lábam, közösségi élményekben sem volt részem, tavaly ugyanis a gólyatáborok is elmaradtak.

Nagyon remélem, hogy szeptembertől jelenléti oktatás lesz, mert bár a tanárok online is nagyon felkészültek, ilyen formában mégsem az igazi egyetemistának lenni” – mondta lapunknak Virág, a Budapesti Metropolitan Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatója.

(Borítókép: Egy tanár online órát tart a Politecnico di Milano-ban 2020. március 05-én, Olaszországban. Fotó: Emanuele Cremaschi / Getty Images)

Rovatok