Index Vakbarát Hírportál

Gyerektábornak épült a szabolcsi luxuspalota, ahol most egy felkapott klipet forgattak

2021. június 29., kedd 19:41 | aznap frissítve

A magyar dalok közt jelenleg a harmadik leginkább felkapott dalt, a négy napja megjelent Juanitát abban a szabolcsi luxuspalotában forgatták le, amely eredetileg gyerektábornak készült volna – szúrta ki a 444.

A szabolcsi Biri közelében épült Le Til kúriáról már tavaly októberben is írtunk, mivel a partivonat már akkor is megállíthatatlan volt ott. 

Az önkormányzat 2015-ös közleménye szerint az épület azzal a fő céllal épült, hogy 30 férőhelyes ifjúsági szálláshelyet alakítsanak ki, ahol egész évben el lehet szállásolni diákokat, illetve „egyéb rendezvények megtartására” is szolgál a hely. A kúria többek közt 35 millió forintnyi európai uniós támogatást is kapott 2013-ban, méghozzá arra a célra, hogy

egy gyermek- és ifjúsági tábort hozzanak létre.

Gyermekekről egyelőre nem sokat tudni, mivel a kúria megálmodója, Szálku István – Biri fideszes polgármesterének fia – ígérete ellenére sem közölte, hogy milyen gyermektáborokat tartottak ott eddig. Az „egyéb rendezvények megtartása” viszont kétségkívül megvalósult. 

Most ugyanis a kúria egy hiánypótló alkotásban tűnt fel a YouTube-on, amelyet DR BRS, T. Danny, KKevin és Monkeyneck, valamint még Király Linda és jegyez, és azt a megismételhetetlen címet kapta, hogy

Juanita.

Rovatok