Index Vakbarát Hírportál

Kötelezettségszegési eljárást kezdeményez a kormány ellen Karácsony Gergely

2021. július 1., csütörtök 16:23

A magyar autópályák 35 évre történő privatizálása miatt Karácsony Gergely kötelezettségszegési eljárást kezdeményez a kormány ellen – közölte a főpolgármester a Facebookon. 

Nem hagyhatjuk, hogy suttyomban lopják el alólunk a gyorsforgalmi utakat, titokban szervezzenek ki ötezer milliárd forintnyi közvagyont magánzsebekbe

 – fogalmazott.

Karácsony Gergely arra emlékeztetett, hogy az EU-s jog és a magyar közbeszerzési törvény szerint is akkor köthető csak öt évnél hosszabb időre koncessziós szerződés, ha az ajánlatkérő számításokkal tudja bizonyítani, hogy az a pályázatot elnyerők számára nem eredményez extraprofitot. Ezeket a számításokat azonban a kormány titkolja. 

Ha ezek nyilvánosak lennének, a napnál világosabb lenne mindenki számára, hogy az elmúlt tizenkét év legnagyobb lopására készül Orbán Viktor kormánya: két generációra akarnak extraprofitot kijátszani a saját holdudvaruk számára.

A főpolgármester ezt követően leszögezte, hogy „a következő kormány” ezt a pályázatot nem fogja érvényesnek elismerni, ennek megfelelően 

egy fillér koncessziós díjat nem fog kifizetni sem Mészáros Lőrincnek, sem a Szijjártó Pétert megjachtoztató Szíjj Lászlónak, sem a kínai állami építőipari vállalatnak, sem senkinek.

Hozzátette, mivel a kormány lépésének megálljt kell parancsolni, az Európai Bizottsághoz fordul, hogy indítsanak kötelezettségszegési eljárást a koncessziós pályázat miatt a magyar kormány ellen.

Karácsony Gergely kijelentéseire a Kormányzati Tájékoztatási Központ az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményben reagált. Ebben hazugsággal vádolták meg a főpolgármestert, közlésük szerint ugyanis 

a főpolgármester állításaival szemben a kormány nem titkosította a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése és üzemeltetése tárgyában folyamatban lévő kétszakaszos, nyílt, tárgyalásos, uniós eljárásrend szerinti koncessziós beszerzési eljárás adatait. Az eljárás során a közbeszerzési törvény szabályai szerinti valamennyi információ, adat hozzáférhető és nyilvános.

Hozzátették, hogy „a hatályos jogszabályok szerint a folyamatban lévő beszerzési eljárásokkal kapcsolatos döntések megalapozását szolgáló adatok a verseny tisztaságának teljeskörű biztosítását szem előtt tartva hozhatók nyilvánosságra. Ezért a döntés-előkészítő adatokból a nyilvános pályázati anyagokon, információkon túl a pályázat végéig nem adható ki további adat kifejezetten annak érdekében, hogy egyik pályázó se kerülhessen versenyelőnybe az eljárás során. Ez az eljárás felel meg az európai uniós közbeszerzési szabályoknak.”

Egyébként kormánypárti berkekben láthatóan nem nyert el túl nagy tetszést Karácsony Gergely bejegyzése, legalábbis erre utal, hogy Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő és Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője is fontosnak érezte, hogy kiosztó hangvételű kommentet fűzzön hozzá. Utóbbi szerint nem is kezdeményezhetne eljárást a főpolgármester, legfeljebb panaszt tehet.

Rovatok