Index Vakbarát Hírportál

A koronavírus miatt kezdett ámokfutásba a Honvédkórházban gyilkoló kínai férfi?

2021. július 1., csütörtök 08:36

Nem elképzelhetetlen, hogy a márciusban elfogott kínai szakács a másfél éve köztünk lévő koronavírustól kezdett el tombolni a Honvédkórházban – írja a Blikk. A férfi sebészollóval rontott a lélegeztetőgépen lévő tanárnőre, és több mint harmincszor szúrta meg a mélyaltatásban fekvő 54 éves nőt.

A férfit még az intézmény udvarán elfogták, azóta az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet lakójaként tölti mindennapjait, a szakemberek pedig vizsgálatokat végeznek rajta. Nem derült ki, hogy az alapvetően békés természetű férfi mitől lobbant ekkora haragra.

A 37 éves férfival már foglalkozik a Semmelweis Egyetem (SE) egyik doktornője is, hogy kiderüljön, okozhatta-e a dührohamot a koronavírus mellékhatása. A legújabb tanulmányok szerint ugyanis nemcsak a légzőszerveket, de a szívet, az emésztőrendszert és az idegrendszert is komolyan károsíthatja a Covid.

Az elhunyt családjának jogi képviselője, Lichy József a lapnak arról számolt be, hogy az elsődleges vizsgálatok kizárták, hogy a férfi drogot fogyasztott volna. A kórházban sem kapott nyugtatószereket, amelyek megzavarhatták az elméjét.

Rovatok