Index Vakbarát Hírportál

Ideggyógyászi kezelés alatt állt a Bajnok utcai ámokfutó, aki a TEK-esekre lövöldözött

2021. július 2., péntek 07:27

Egy fegyveres férfi barikádozta el magát a VI. kerületi bérház egyik lakásában június 18-án. G. Krisztiánt végül a Terrorelhárítási Központ ártalmatlanította – emlékeztetett a Blikk. A lapnak most sikerült megszólaltatnia valakit, akinek a családját a férfi állítólag már két éve terrorizált. 

G. Krisztián két évvel ezelőtt majdnem felrobbantotta a kétemeletes házat, ahol élt, csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Ezután idegorvosi kezelés alatt állt, végül aztán hazaengedték, ekkor pedig minden elölről kezdődött. Valamiért a földszinten élő egyik családra különösen ki volt hegyezve, június 18-án pedig olyat tett, amelyet valószínűleg soha nem felejtenek el. A filmbe illő pillanatokat a család egyik tagja elevenítette fel, aki annyit kért, hogy nevét változtassák meg. 

Mónika azt mondta a lapnak, hogy éppen a lakásul előtt üldögéltek és beszélgettek, amikor hallották csapódni a férfi lakásának ajtaját. Nem látták viszont, ahogy leér a lépcsőn, ezért felnéztek a lépcsőfordulóra. 

Azt láttuk, hogy ott áll egy fegyverrel, amelynek a csövét felénk tartja. Azonnal rohantunk, ahogy csak tudtunk, mindenki elbújt valahova

– részletezte Mónika, és azt is elmondta, hogy egyikük hívta a 112-t, közben imádkoztak, hogy a rendőrök mielőbb megérkezzenek. Közben a férfi felment a lakásába és elbarikádozta magát. Próbáltak bejuttatni hozzá egy telefont, mert a túsztárgyaló beszélni akart vele, de ő kidobta a telefont az ablakon, majd tíz lövést adott le egy riasztó- vagy éles fegyverből. Végül a TEK-esek betörték az ajtót és elkapták G. Krisztiánt. 

A lakók élete azóta sokkal nyugodtabb, korábban ugyanis olyan is történt, hogy a férfi teljes erővel belerúgott más-más lakók bejárati ajtajába, mást az utcán követett kilométereken keresztül. Érdekesség, hogy mielőtt elfogták volna Krisztiánt, két nappal korábban már jártak nála a rendőrök. A férfi akkor is ellenállt, olyannyira, hogy a rendőrautóban fejbe rúgta az egyik rendőrt. Egy nap múlva aztán elengedték. 

Jelen helyzet szerint G. Krisztián ellen a TEK feljelentést tett felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt. A TEK intézkedését kiváltó cselekmény miatt a BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Krisztián egyébként egyetemre járt, pszichológiát és informatikát is hallgatott, és van olyan, a világhálóra feltöltött videója, amelyen hangszeren zenél, egy másikon pedig tökéletes angolsággal tart előadást. A lap információi szerint egy könyvet is írt, amelyben elvont formában pszichológiai elemzéseket közölt.

Rovatok