Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatásban marad a TEK által elfogott iszlamista terrorista

2021. július 2., péntek 19:46 | aznap frissítve

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal, október 2-áig meghosszabbított annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon.

A Fővárosi Törvényszék pénteken azt közölte, hogy a bíróság szerint a gyanúsított esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, de a bizonyítás megnehezítésének veszélye nem. A vádhatóság emiatt indítványozta az eredetileg egy hónapra elrendelt letartóztatásának meghosszabbítását. 

A magát iszlamistának valló 21 éves férfi állítólag egész Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült. Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója június elején, egy nappal a fiatal férfi elfogása után azt közölte, hogy

a gyanúsított az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint. 

A Fővárosi Főügyészség a napokban közölte, hogy az ügyészek bizonyítékokat tártak elé, amelyek hatására „folytatólagos” vallomást tett. 

Rovatok