Index Vakbarát Hírportál

Felakasztotta magát a győri börtönben egy pedofil

2021. július 3., szombat 10:39 | aznap frissítve

A cellában, ítélethirdetés után felakasztotta magát egy pedofil Győrben – írja a Blikk.

Az eset még múlt hét szerdán,  hajnali órákban történt. Az öngyilkost, H. Ervvint nyolc nappal a halála előtt, június 22-én ítélték nem jogerősen kilenc év börtönre.

A Blikk szerint az a férfi követett el öngyilkosságot, aki március végén Győr egyik parkolójában akart szexelni egy „vásárolt” gyerekkel. Az akciók azonban a rendőrök szervezték és elfogták őt.

Az ügyfelem valóban öngyilkos lett, a zárkájában lévő mosdóban oltotta ki az életét

– nyilatkozta a Blikknek a férfi védője, dr. Benkő Péter, hozzátéve: a férfi búcsúlevelét is megtalálták, ebben a súlyos ítéletére hivatkozott. 

A történtekről a férfi hozzátartozóit is értesítették. H. Ervinnek gyermeke és felesége volt, utóbbitól azonban már korábban elvált.

A büntetés-végrehajtási intézet közleményben azt írta, hogy a személyzet nem sokkal az öngyilkosság után megkezdte a segítségnyújtást, amit aztán a kiérkező mentők folytattak, de már nem tudtak segíteni a férfin. A rendőrség a helyszíni szemle során az idegenkezűséget kizárta.

Az elsőfokú ítélet szerint a 42 éves H. Ervin a Snapchat nevű üzenetküldő internetes alkalmazáson keresztül – „Boylove Boylove” és a „bboylove8” felhasználói neveken – felvette a kapcsolatot egy férfivel, akiről korábban megtudta, hogy megrendelés alapján olyan kiskorúakat közvetít, akikkel szexelhet. Az üzenetváltások során egy 10-11 éves fiút keresett orális aktusra és közösülésre, de miután megegyeztek, a helyszínen a rendőrök várták őt. 

Rovatok