Index Vakbarát Hírportál

Egy éve nem tudjuk miért halt meg Cserdi polgármestere

2021. július 4., vasárnap 15:18

Bogdán László halálának évfordulójára emléktáblát avatnak Cserdiben barátai, tisztelői,  – olvasható a közösségi portálon számára létrehozott oldalon. Barátai, követői úgy vélik, erkölcsi kötelességük, hogy a fiatalon meghalt polgármester örökségét továbbvigyék. 

Az emléktáblát Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök, Bogdán László barátja és Bogdán Veronika, egyetemi hallgató, Bogdán László unokahúga adja át.

Ahogy a meghívóban írják,

2021. július 13-án lesz egy éve, hogy Bogdán László itt hagyott bennünket. Laci sajnos korán távozott. Olyan magyar ember volt, aki mélyen hitt abban, hogy a cigányság kiemelhető a mai élethelyzetéből, és idővel nem lesznek másodrangú állampolgárai Magyarországnak.

Az emléktábla avatást követően mutatják be Gyurok János, Bogdán László életútját áttekintő könyvét.

Ahogy arról már korábban írtunk, tavaly július 13-án holtan találták Bogdán Lászlót, a Baranya megyei Cserdi polgármesterét. Az Index forrásai szerint a roma polgárjogi aktivistaként is ismert politikus öngyilkos lett, holttestére az önkormányzat egyik épületében találtak rá, miután a családja keresni kezdte.

Halálát követően számtalan feltételezés, találgatás indult útjára, a miértre a család ügyvédje, Visegrády Zoltán adott választ.

A polgármester halálát követően elmondta, „mindenféle megalapozatlan összeesküvés-elméletek, legendák születtek” – ezek tisztázására közölt egy bejegyzést Facebook-oldalán.

Tény, hogy Bogdán László tragikus halála az általa megkezdett jelentős összegű beruházások meghiúsulásával hozhatók összefüggésbe, melynek oka egy általa kezdeményezett beruházás kapcsán keletkezett pénzügyi elszámolási probléma.

Bogdán László szívügyének tekintette ezeket a beruházásokat,

de minden erejét felőrölte a beruházások megvalósulásának sorozatos kudarca.

Az ügyvéd arról is beszámolt, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el, hűtlen kezelés elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen. Információink szerint a rendőr-főkapitányság 2020. október 14-én költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt az ügyet átadta a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának.

Megkeresésünkre annyit árultak el, hogy a nyomozás jelenleg is tart, ezért további információval még nem szolgálhatnak.

A néhai polgármester, Bogdán László 2006 óta vezette a települést. Szokatlan retorikája, és sikeres településvezetése miatt gyakran vívta ki a média figyelmét. A nem mindennapi, rendhagyó ötleteivel még a nem romák körében is hatalmas tiszteletet váltott ki.

A hetven százalékában cigányok lakta falu az évek alatt megújult: parkosítottak, játszóteret építettek, a házak többségét felújították, megszüntették a munkanélküliséget. Bogdán oktatási programot indított, hogy a családok elsajátíthassák a háztáji gazdálkodáshoz szükséges ismereteket. Továbbá megvalósította, hogy a falu zöldség-gyümölcs termesztéssel önellátóvá váljon, és ezzel munkát is biztosított a településen élőknek.

Polgármestersége alatt az addig nagyon rossz bűnügyi statisztikákat felmutató faluban gyakorlatilag megszűnt a bűnözés.

Bogdán László halála után az időközi polgármester-választást öccse, Bogdán Gyula nyerte meg.

(Borítókép: Bogdán László Cserdi polgármestere a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum díszteremében tartott díjátadón 2015. február 8-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok