Index Vakbarát Hírportál

Thürmer Gyula: Orbán az összes nyugat-európai politikusnál bölcsebb

2021. július 4., vasárnap 11:27 | aznap frissítve

Thürmer Gyula a Vasárnapnak adott interjújában kijelentette, a liberalizmus és a fasizmus céljai megegyeznek. A liberalizmus totálisan fel akarja számolni az ellenfeleit, ennek érdekében félrevezeti és manipulálja az embereket. Olyannak mutatja be a világot előttük, amilyen sohasem volt! Előtérbe kerültek a különös genderideológiák és térdeplős mozgalmak – nyilatkozta az újságnak a Munkáspárt elnöke.

A pártelnök szerint a kapitalizmus válságban van, és még most, 13 évvel később is a 2008-as válság sebeit nyögik az emberek. 

A kapitalizmusban vannak olyan csapdák, amelyektől nem lehet megszabadulni.

 Az interjúban kifejtette, hogy ennek hatására számos

nyugati ország középosztálya válságba került,

mivel az ő érdekeiket a politikusok nem képviselik. Példaként említette, hogy az Egyesült Államokban nem a mai szegényekkel és a rászorulókkal foglalkoznak, hanem azokkal, akiknek az ük-ük-üknagyapja rabszolga volt. Nem veszik észre azt sem, hogy sokan még ma is ugyanannak a rendszernek a szolgái.

Véleménye szerint ehhez asszisztált a nyugati világ, ilyen és ehhez hasonló áltémák sokaságával foglalkozzon. A politikus hozzátette, az elmúlt évek genderpolitikája is olyan kérdéskör, amelyet a liberális média fölkarolt és támogat. Egyes pártok pedig jelentős politikai tőkét tudnak kovácsolni ezekből a mozgalmakból. Ezektől azonban nem fognak megoldódni az alapproblémák, amelyeket a kapitalizmus, mint rendszer hozott létre.

Thürmer Gyula ugyanakkor Orbán Viktorról elismerően nyilatkozott, szerinte

a miniszterelnök bölcsebb, mint az összes nyugat-európai politikus együttvéve,

aki tisztában van azzal, hogy a világon a rendszerek hamar megromolhatnak, ezért minden eshetőségre fel kell készülni.

A magát kereszténynek tartó Vasárnap portál egyébként közpénzből működik, 2018-ban még csak 276 ezer, 2019-ben viszont már 37 millió forint vissza nem térítendő támogatásból gazdálkodhatott a Miniszterelnökség, a KDNP pártalapítványa és a Bethlen Gábor Alapkezelő jóvoltából. Eddig a leginkább arról volt ismert, hogy az egyik cikke családon belüli erőszakon poénkodott, egy másiknak a szerzője elmebajként aposztrofálta, hogy meleg párok is örökbe fogadhassanak. 

Rovatok