Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz segítségével adhatja ki Niedermüller Péter a Klauzál téri vásárcsarnokot

2021. július 6., kedd 09:26

A VII. kerületi képviselő-testület megszavazta, hogy bérbe adják két vállalkozásnak a Klauzál téri vásárcsarnokot − írja a 24.hu. Ezzel a DK-s Niedermüller Péter által vezetett erzsébetvárosi önkormányzat lehetővé teszi az Andrássy 52 Bar Kft. és a Pontoonka Group Kft. számára, hogy átalakításokat hajtson végre az épületen, majd legalább 2037-ig üzemeltesse Gastro Market néven a csarnokot.

A képviselő-testületben a Momentum semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó a csarnokkal kapcsolatban, így a Niedermüller Péter által megkötött megállapodást a Fidesz segítette hozzá a szavazattöbbséghez. A kétfős frakció ugyan nem vett részt a döntéshozatalban, de lehetővé tette, hogy a pártszövetség tagjai és a civilek elfogadják az előterjesztést.

Szűcs Balázs alpolgármester, aki korábban tiltakozott a megállapodás ellen, most úgy gondolja, olyan megállapodást hoztak össze, amely már az önkormányzat és várhatóan az árusok számára is előnyös. Elmondta: sokat változtak a tervek és a beruházás, tisztázódtak a fejlesztés részletei, és a beruházó több olyan költséget is magára vállalt, amit korábban nem.

A megállapodás a gyakorlatban annyit jelent, hogy a vásárcsarnok 18 óráig az eredeti funkciójának megfelelően üzemelhet, ezt követően viszont az újdonsült bérlő használhatja bulizás előtti alapozó helyiségként

− nyilatkozta a kerület független önkormányzati képviselője, Garai Dóra a Magyar Hírlapnak. A képviselő tájékoztatása szerint három momentumos képviselő és ő sem szavazta meg a javaslatot, míg a Fidesz két képviselője nem vett részt az ülésen.

Rovatok