Index Vakbarát Hírportál

Tizenegy éves kislányt akart megerőszakolni egy férfi Heves megyében

2021. július 7., szerda 14:00

Előbb elcsalta, majd megpróbálta megerőszakolni egy harminchét éves férfi egy tizenegy éves lányt egy dél-hevesi községben – derül ki a Heves Megyei Főügyészség közleményéből.

Az ügyészség szerint a zaklató férfi 2019-ben, párkapcsolatának megromlását követően hazaköltözött a szüleihez egy hevesi településre, ahol naponta látta a szomszédos ingatlanban lakó, akkor tizenegy éves leány gyermeket. 

A kislány nem csupán felkeltette az érdeklődését, hanem egy idő után gyengéd érzelmeket is kezdett táplálni iránta, melyeket a hozzá írt szerelmes leveleiben nyilvánított ki.

Mindezek után 2019 szeptemberében azután, hogy a „kristály” néven ismert új pszichoaktív anyag hatása alatt állt a férfi egy délután úgy döntött, hogy megszerzi magának a kiskorút. 

Azzal a mesével, hogy talált egy kutyát, elcsalta a gyermeket egy közeli, gazzal és magas fűvel benőtt telken álló romos épülethez, ahol rávette magát a kislányra,

akit ruhán keresztül fogdosni kezdett, miközben azt suttogta neki, hogy „úgyis az enyém leszel”. A férfi tovább fogdosta és csókolgatta a kétségbeesetten tiltakozó kiskorút, akinek végül sikerült ellöknie magától a támadóját, így futva el tudott menekülni a helyszínről.

A főügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolja 

a büntetlen előéletű férfit, akire öt év fegyházbüntetést és öt év közügyektől eltiltást kértek a bíróságtól,

ha a bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri és – ezáltal a sértettet is kímélve – lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról. A vádhatóság indítványozta azt is, hogy

a bíróság végleges hatállyal tiltsa el a terheltet minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekkel foglalkozhatna, illetve kiskorúakkal bármilyen egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülne,

emellett kötelezze őt a nyomozáskor keletkezett közel hárommillió forint összegű bűnügyi költség megfizetésére.

Rovatok