Index Vakbarát Hírportál

Zöld útlevelet ígértek, fehér papírlapot kapunk helyette

2021. július 8., csütörtök 11:12

Megkaptam a második oltásomat is. Ez önmagában már nem is lenne hírértékű, az mégis azzá teszi, hogy így már jogosult vagyok az Európai Unió vakcinaútlevelére, amely zöld utat biztosít az unión belüli utazásokhoz. Tény, hogy ez nagy adag motiváció volt a második adag AstraZeneca felvételéhez.

A zöld útlevélnek nevezett európai uniós védettségi igazolás a hónap elején lépett hatályba szerte Európában, így Magyarországon is. Az unión belüli utazást megkönnyítő dokumentumot elektronikusan az ügyfélkapun keresztül, papíralapon a kormányablakokban lehet igényelni. Legalábbis így szólt az ígéret, ám hamar kiderült, hogy nem ennyire nem egyszerű a dolog. Ahogy azt a kormányzati oldalt ért – úgymond – „összehangolt kibertámadások” esetén már megszokhattuk, egyszerre túl sokan akartak hozzájutni, amivel nehezen birkózott meg a rendszer. Úgyhogy a digitális letöltés kilőve – gondoltam –, marad a személyes ügyintézés, de sebaj, legalább rögtön kezembe nyomják a kártyát.

Hát kártya, az így sem lett. Kaptam az önkormányzatnál még két papírt, amelyek az Uniós digitális COVID igazolvány nevet viselik, és felsorakoztak a korábban begyűjtött COVID–19 oltási lap, a kísértetiesen hasonló megnevezésű Igazolás SARS–COV-2 elleni védőoltásról című dokumentum és az ambulánslap hármasához, amelyek többsége eddig is két nyelven tanúskodott a vakcinációról.

Az új dokumentum eltérő QR-kódok segítségével mutatja meg, hogy birtokosa 

Az európai országok többsége csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat fogadja el, vagyis  

oltóanyagát. A Magyarországon még használt orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm nem tartozik az általánosan elfogadott kategóriába, az ezekkel oltottaknak így tesztre lehet szükségük utazáskor. Az egyes országok feltételeiről a konzuli szolgálat honlapján lehet tájékozódni. 

A közúti átkelőhelyeken a belső schengeni határokon – Magyarország esetében tehát Ausztria, Szlovákia és Szlovénia felé – mindenesetre megszűnt a határellenőrzés, vagyis a zöld igazolványként beharangozott igazolással zöld utat kaptak az utazók. Románia, Horvátország és Szerbia esetében a határellenőrzés továbbra is fennmarad, viszont egészségügyi ellenőrzést már nem végeznek. 

Hogy a sok papírból vagy a már az első oltás után megkapott védettségi igazolványból ki mit visz magával, azt mindenki maga döntheti el. Bízzunk benne, hogy a határátlépésnek ez sehol nem lesz akadálya. 

(Borítókép: Wolf Géza / Index)

Rovatok