Index Vakbarát Hírportál

Az Alkotmánybíróság lezárta a CEU-ügyet

2021. július 9., péntek 15:19

Több mint négy évvel a törvény elfogadása után az Alkotmánybíróság is lezárta a CEU (Közép-európai Egyetem) működését érintő eljárását. A törvényt még 2017-ben 62 országgyűlési képviselő támadta meg, de miután az Európai Bizottság az ügyben kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen az Európai Unió Bírósága előtt, az Alkotmánybíróság az eljárását felfüggesztette. Az uniós bíróság tavaly őszi ítélete nyomán a parlament idén májusban módosította a felsőoktatási törvényt. Ezzel az alkotmánybírák szerint okafogyottá vált az ügy.

Az Alkotmánybíróság a honlapján közzétett közleménye szerint két olyan ügyben is megszüntette az eljárást, amely a felsőoktatásról szóló törvény korábbi módosításait és egyben a CEU (Közép-európai Egyetem) működését érintette. A testület indokolása szerint 

a 62 országgyűlési képviselő által benyújtott utólagos absztrakt normakontroll-indítvány és egy érintett által benyújtott alkotmányjogi panasz a felsőoktatásról szóló törvény módosítása miatt okafogyottá vált, ezért az eljárásokat megszüntette.

Az Országgyűlés több mint négy évvel ezelőtt, 2017. április 4-én fogadta el a Soros György által alapított budapesti Közép-európai Egyetem működését érintő törvénymódosítást. Az indítványozó országgyűlési képviselők azért fordultak az alkotmánybírákhoz, mert szerintük 

a jogszabály aránytalanul, ezért alaptörvény-ellenesen korlátozza az oktatás szabadságához fűződő alapjogot, továbbá sérti a jogbiztonság alkotmányos feltételeit, egyebek mellett azzal, hogy nem hagyott elég időt az egyetemnek az új előírások teljesítésére.

Mint arról nemrégiben írtunk, az Alkotmánybíróság három évvel ezelőtt, 2018. június 21-én – az európai alkotmányos párbeszéd jegyében – felfüggesztette a nemzeti felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos eljárását, miután az Európai Bizottság 2017. december 7-én az ügyben kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Unió Bírósága előtt. Az uniós bíróság 2020. október 6-án a lex CEU ügyében helyt adott az Európai Bizottság kifogásainak.

2021 májusában az Országgyűlés az Európai Unió Bírósága ítéletének értelmében módosította a felsőoktatási törvényt. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a törvényjavaslat vitájában úgy fogalmazott, hogy

a több mint egy tucat Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézmény megfelel a jelenlegi hazai szabályozásnak, ugyanakkor a CEU nem, és ahelyett hogy törekedett volna megfelelni a törvényeknek, helyette inkább nemzetközi kampányt indított a magyar szabályozás ellen.

Szerinte a jogszabály-módosítás nem mentesíti a Soros-egyetemet a mindenkire egyformán érvényes magyar törvények betartása alól.

Tekintettel arra – olvasható az Alkotmánybíróság közleményében –, hogy az Európai Unió Bírósága 2020. október 6-i döntésével megszűnt a felfüggesztés oka, az előadó alkotmánybíró (Sulyok Tamás, a testület elnöke – a szerk.) az alkotmányjogi panaszeljárás folytatásáról határozott. Az eljárás folytatása során az Alkotmánybíróság észlelte, hogy 2021. május 27-én a Magyar Közlönyben kihirdették a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítását, amelyről a jogalkotó az Európai Unió Bírósága döntésének és az uniós elvárásoknak megfelelően, a további uniós jogvitákat elkerülendő döntött.

Az Alkotmánybíróság közleménye szerint

a koncepcionálisan megváltozott jogi szabályozás keretein belül az indítványban megfogalmazott alkotmányossági kérdések már nem voltak megválaszolhatók. Az új jogszabályi környezetre vonatkozó indítványt az indítványozók nem nyújtottak be.

A végzés indoklása arra is rámutat, hogy a már hatályukat vesztett és eredetileg támadott törvényi rendelkezések helyébe lépett új szabályok hivatalból nem vizsgálhatók absztrakt utólagos normakontroll hatáskörben, továbbá már nem hordozzák az eredeti indítványban megfogalmazott alkotmányossági problémákat.

Mindezek után az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványok alapján indult alkotmánybírósági eljárások okafogyottá váltak, ezért az eljárást mindkét ügyben megszüntette.

(Borítókép: Bődey János / Index)

Rovatok