Index Vakbarát Hírportál

Előbb tér vissza az ítéletidő, mint vártuk, kiadták a riasztást

2021. július 10., szombat 18:19

Milliós károkat hagyott maga után a pénteki vihar, és ha könnyen hitte volna bárki, hogy egy időre visszatér a kánikula, annak felesleges ilyen csalóka hitbe ringatnia magát, vasárnap ugyanis elképzelhető, hogy megint kisebb katasztrófák történnek majd, az Országos Meteorológiai Szolgálat ugyanis másodfokú figyelmeztetést adott ki felhőszakadás miatt 

az egész országra. 

Ez azt jelenti, hogy nagyjából bárhol és bármikor leszakadhat az ég, a szakmabeliek megfogalmazása szerint intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 millimétert meghaladó mennyiségű csapadék hullhat. Bárhol. 

Az Időkép azt írja, több helyen alakulhatnak ki heves zivatarok vasárnap. Ezeket felhőszakadás, nagy méretű jég kísérheti.

Előrejelzésük szerint már a hajnali órákban zivatarok alakulhatnak ki, legnagyobb eséllyel a Duna vonala mentén és a Dunántúlon, de jobb, ha senki nem érzi magát biztonságban, mert a nap előrehaladtával egyre több helyen várhatóak záporok, zivatarok.

az igazi dömping azonban délutánig várat magára. 

Ekkor már az ország bármelyik tájegységén megdörrenhet majd az ég. Megjegyzik, hogy ebben semmi meglepő nincs, mert minden légköri feltétel adott lesz a zivatarok, köztük a heves zivatarok kialakulásához.

Az intenzívebb gócokat több helyen kísérheti kiadós felhőszakadás, amiből rövid idő alatt akár 40-50 milliméternél is több csapadék kihullhat, így nagy eséllyel alakulhatnak ki villámárvizek, a felhőszakadás mellett pedig megint számítani kell akár 5 centiméter feletti átmérőjű jégesőre is.

Kellemes mókának ígérkezik a vasárnap, mert időközben arra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, hogy nagyon erős UV-B sugárzás várható Dél-Dunántúlon, Észak- és Dél-Alföldön, valamint Észak-Magyarországon.

Rovatok