Index Vakbarát Hírportál

Korruptnak hitték a budapesti főorvost, de visszautasította az ajánlatot

2021. július 12., hétfő 11:56

Folytatják az egészségügyben megkezdett megbízhatósági vizsgálatokat – a döntésről hétfőn tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Védelemi Szolgálat (NVSZ). A közlemény szerint az NVSZ egy budapesti kórház szív-, ér- és mellkassebészeti osztályának főorvosával szemben folytatott vizsgálatot. 

A szervezet azt közölte, az orvos esetében a vizsgálat elrendelése előzetes kockázatemelés alapján történt, ugyanis nagy volt az esélye annak, hogy megvesztegethetik őt a betegek a betegállományra jogosító hamis orvosi igazolás kiadásának érdekében. 

A vizsgálat alatt kiderült, hogy a főorvos visszautasította a szolgálat tárgyalótisztjének vesztegetési ajánlatát, ezért befejezték a vizsgálatot vele szemben. 

A közleményt az NVSZ azzal zárja, hogy továbbra is fontosnak tartja a szervezet annak kiemelését, aki a vizsgálat során teljesíti munkaköri kötelességét és elutasítja a felkínált összeget, elutasítva ezzel a vesztegetést. 

Rovatok