Index Vakbarát Hírportál

Oda a cserdi csoda

2021. július 13., kedd 20:26

Bogdán László pontosan egy évvel ezelőtt halt meg, halálát nemcsak barátai, de sok tisztelője mind a mai napig nehezen tudta elfogadni. Emlékére táblát avattak a településen. 

Ahogy arról már korábban írtunk, tavaly július 13-án holtan találták Bogdán Lászlót, a Baranya megyei Cserdi polgármesterét. Az Index forrásai szerint a roma polgárjogi aktivistaként is ismert politikus öngyilkos lett, holttestére az önkormányzat egyik épületében találtak rá, miután a családja keresni kezdte. Halálát követően számtalan feltételezés, találgatás indult útjára, a miértre a család ügyvédje, Visegrády Zoltán adott választ.

A polgármester halálát követően elmondta, „mindenféle megalapozatlan összeesküvés-elméletek, legendák születtek” – ezek tisztázására közölt egy bejegyzést a Facebook-oldalán.

Tény, hogy Bogdán László tragikus halála az általa megkezdett, jelentős összegű beruházások meghiúsulásával hozhatók összefüggésbe, a halála oka egy általa kezdeményezett beruházás kapcsán keletkezett pénzügyi elszámolási probléma.

Elismerés és részvét minden oldalról 

Bogdán László halálhíre futótűzként terjed a közösségi média felületein. Sokan hitetlenkedve fogadták azt, hogy önkezével vetett volna véget életének. A hírre politikusok, ismert emberek sora emlékezett meg. A Parlamentben a képviselők is néma felállással tisztelegtek Bogdán emléke előtt. A jobbik külön  sajtóközleményben fejezte ki részvétét, az MSZP személyes gondolatokkal búcsúzott. Tóth Bertalan az MSZP akkori elnöke úgy fogalmazott: 

Felfoghatatlan tragédia, pótolhatatlan veszteség! Nyugodj Békében, Barátom! Példát és utat mutattál.... Megmutattad, hogyan lehet beilleszteni a romákat a többségi társadalomba, megmutattad, hogyan lehet reményt adni a jobb életre vágyó embereknek a szegénységből való kitöréshez.

 Nem tett másként Gyurcsány Ferenc sem, aki is barátként emlékezett meg a településvezetőről. A DK elnöke közösségi posztjában azt írta: 

Bogdán Laci barátom volt. Gyászolom és nem értem. Nem értem, hogyan jutott erre az iszonyatos döntésre. Hajnalban hívtak, hogy mi történt. (...) Gyászolom Lacit és mérges vagyok. Miért mentél el?! És miért nem vettük észre, hogy ennyire bajban vagy?! Mit lehet mondani ilyenkor? Meghasad a szívem érted. Párodért. Cserdiért. A magyar cigányokért. 

Alföldi Róbert színész, rendező úgy fogalmazott, hogy ha a világ bármikor is jobbá és emberibbé tud válni, az csak az olyan különös embereknek köszönhető, mint amilyen Bogdán Laci volt.

Karácsony Gergellyel, Budapest polgármesterével a tragikus eset előtt három hónappal arról beszéltek, miként élik meg a pandémiát egy nagyvárosban, és miképp kezelik a kialakult helyzetet egy kicsiny településen. Már akkor úgy fogalmazott: 

Nem egyszerű az alvás. Mindig gondot okoz most már. Attól hogy 400 fős falu vezetője vagyok, nagy a nyomás.

A videóban őszintén elmondta, hogy hajnali egy órakor már nem tud aludni, a reggeli teendőkön, feladatokon gondolkodik. A videóban fáradtnak, gondterheltnek tűnő településvezető a tervekről is beszámolt: bölcsődei építésről, illetve gyümölcsfa ültetésről mesélt.

Hosszú volt az út 

Mélyről indult, de pár év alatt hatalmas népszerűségre tett szert Cserdi egykori polgármestere. Annak jártunk utána, vajon mi vezetett el az ő felemelkedéséig, majd végül tragikus hirtelenségű haláláig.

Bogdán László születését követően a család csak néhány évig élt Pécsen, majd maguk mögött hagyva a várost, Cserdibe költöztek. A későbbi polgármester ott kezdte az általános iskolát. Ennek ellentmond néhány olyan, médiában elhangzott mondata, miszerint születésétől kezdve egy viskóban nőtt fel, és kamaszkoráig dögkútból szerezték a betevőt. Középiskolai tanulmányait elmondása alapján anyagi okok miatt nem fejezte be.

Fiatalkorától kezdve építkezéseken dolgozott, majd egy nagyvállalatnál beugrósként, csomagolósként alkalmazták. Évek alatt elindult felfelé a ranglétrán, és meg sem állt a termelési igazgató posztig. Cserdiben ez idő alatt megmérettette magát. 2002-ben önkormányzati képviselőként indult, ahova  Cserdiben mérettette meg magát képviselőként, ahova be is került, és azonnal alpolgármesterré is vált. 

Munkája sikerességét jelzi hogy a következő ciklusban már a polgármesteri tisztségért indult, és a szavazók bizalmából ezt a posztot töltötte be egészen haláláig, 2020. július 13-ig. 

A felfelé ívelő pályáján egy kis homokszem is bekerült a fogaskerekek közé: a rendőrség 2010-ben lopás miatt eljárást indított ellene, amelynek a végén felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A média 2013-ban figyel fel rá. „Köcsögmentesítő” akcióját követően a nagyrészt cigányok lakta baranyai falu országos ismertségre tett szert. A sajtó hamar felkapta a jó kiállású, halk szavú férfit.

Forray R. Katalin, a Pécsi Tudományegyetem tanára szerint egyszerű oka lehetett annak, hogy hamar megkedvelték a nem mindennapi vezetőt. 

ÜDÍTŐ VOLT EGY MÁSFÉLE ROMAKÉP BEKERÜLÉSE A NYILVÁNOSSÁGBA.

A szociológus úgy fogalmazott, sokféle romakép él a társadalom tagjaiban. Attól függően, kiket kérdezünk meg, hiszen az értelmiségiekben is más kép alakult ki, és abban az emberben is, akinek a szomszédságában roma családok élnek.

A börtönlakóvá válással riogató – valóban kissé necces megnevezésű – köcsögmentesítő akciót követően sorra újabb ötletekkel rukkolt elő Bogdán László. Hol a fiatal cigány lányoknak mutatta meg, milyen különbség van a szülőszoba és az egyetemi előadók között, hol pedig éppen a falu által termelt zöldséget és gyümölcsöt vitte más településekre, ahol nagyobb szükség volt rá.

A falu egyik projektje a Lasipe márkanév bevezetése volt. Létrehozták a cigány tartósító üzem alapjait: megalakult a Lasipe Kft., és tervbe volt a romburger létrehozása is, vagyis a cigány hamburger, ami lecsóval lett volna töltve.

Önkéntelenül ikonikus figurává vált 

A pozitív és látványos változások miatt figyelt fel rá a sajtó – ezt már egyik jóbarátja, Lakatos Lajos mondta el az Indexnek, aki szerint a kontraszt szembetűnő volt a média számára.

Cserdi, a valamikori munkanélküliekkel teli, rossz bűnügyi statisztikát felmutató település hatalmas változáson ment keresztül Bogdán László regnálása alatt, és erre mindenki ugrott.

De ahogy Lakatos Lajos kiemelte, nem volt benne tudatosság, hogy személyi kultuszt alakítson ki maga körül. Mégis, ha alaposabban megfigyeljük médiaszerepléseit, szembetűnő az a tudatosság, ahogyan azokat kezelte. Az ország számtalan pontján tartott előadásokat, amelyekre percek alatt elkapkodták a jegyeket.

Lakatos hozzátette: a településvezető ebben a felhajtásban látta a potenciált. Nem feltétlen ő akart részesedni a médiafigyelemből, inkább a település eredményessége érdekében fogadta el a médiamegkereséseket.

 Laci sosem akart egy újabb személyi kultusz középpontja lenni. Sokszor hangsúlyozta közös interjúkban, beszélgetésekben, hogy nem ő, hanem az üzenet, amely túl mutat rajta, Cserdin, a gyáron, paprikán, a bűnözési statisztikákon. Az üzenet pedig a Lashipe! (szerk: Jóság), amit bárki továbbvihet. Nem kell hozzá engedély, kitüntetés. Sokak számomra egy igehirdető volt, de politikusnak azonban túl naív.

Lakatos Lajos úgy véli, Bogdán olyan vizekre evezett, amely már túl mély volt számára, tapasztalat híjján pedig belefulladt.  

Bezárt a falu 

Tragikus halálát követően időközi önkormányzati választásokat írt ki a Nemzeti Választási Iroda. Mindössze két jelölt indult a posztért, az előző polgármester öccse, illetve egy volt rendőr. A választáson végül Bogdán Gyula, László öccse nyert. A falu új polgármesterét több alkalommal is próbáltuk elérni, azonban megkeresésünkre egyetlen alkalommal reagált érdemben, 

LETETTE A TELEFONT.

Azóta keveset lehet hallani a faluról, illetve az akkor elindult fejlesztések, beruházások helyzetéről.

(Borítókép: Bogdán László Cserdi a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum díszteremében tartott díjátadón 2015. február 8-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok