Index Vakbarát Hírportál

Késsel támadt a hajóra a horgász, miután elszakították a damilját

2021. július 13., kedd 07:36 | aznap frissítve

Szemet szemért, fogat fogért és más hasonló felkiáltással kívánt jóvátételhez jutni egy horgász a horgászbotjának tönkretétele miatt, ezért önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt vádat emelt ellene a Veszprémi Járási Ügyészség – írja a Veszprém megyei hírportál.

A 67 éves férfi 2020. szeptember 27-én a délutáni órákban egy balatoni stégnél horgászott, amikor a parttól 15-20 méter távolságra elhaladt egy vitorláshajó, amely elszakította a horgász damilját. A sértett feldúltan a közeli kikötőhöz sietett, ahol emelt hangon számonkérte a kikötni igyekező hajóst, a horgászbotja megrongálása miatt 10 ezer forint kártérítést követelt, és azzal fenyegetőzött, hogy ha nem fizetnek, akkor ő is kárt fog tenni a hajóban.

A hajón tartózkodó házaspár férfi tagja közölte, hogy nem fizet, mert aki a kikötő közelében horgászik, az bizony így járhat. Ezt a horgász válaszként nem fogadta el, mérgében felugrott a hajóra, elővett egy nyolc centi pengehosszúságú bicskát, hogy kárt okozzon a járműben, de a feleség lefogta. Ekkor a férj meggondolta magát, közölte, hogy inkább fizet, és elmegy pénzért, ám ahogy leszállt a hajóról, a horgász a bicskával a vitorlát öt centi hosszan megsértette. A hajó tulajdonosa emiatt kihívta a rendőrséget. A feldúlt horgász a rendőrség megérkezését követően is azt kiabálta:

Szemet szemért, fogat fogért!

A Veszprémi Járási Ügyészség az önbíráskodó férfival szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt. A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően 150 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a terhelttel szemben, védője azonban tárgyalás tartását kérte, így az eljárás a bíróságon folytatódik.

Rovatok