Index Vakbarát Hírportál

Gondatlan emberöléssel vádolják L.L. Junior elgázolt kisfiának édesanyját

2021. július 13., kedd 08:18

A BRFK befejezte a nyomozást a Zuglóban elütött gyermek ügyében – olvasható a kedd reggel megjelent rendőri közleményben. A vádlott L.L. Junior volt élettársa, elgázolt kisfiuk édesanyja.

A rendőrség felidézi, hogy egy autó 2019. augusztus 31-én 18 órakor Budapest XIV. kerületében, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél elütött egy gyermeket. Az énekes kisebbik, hároméves fia az édesanyjával és annak barátaival sétált, amikor a tilos jelzés ellenére átszaladt a zebrán, az autó ekkor ütötte el.

A gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálták az ügyet, tanúkat hallgattak ki, bizonyítási kísérlet keretében rekonstruálták a baleset körülményeit. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya gondatlan emberölés vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a 29 éves édesanyát

– írja a rendőrség. Hozzáteszik: a Közlekedésrendészeti Főosztály a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a nővel szemben vádemelési javaslattal átadta az illetékes ügyészség részére.

Rovatok