Index Vakbarát Hírportál

Negyvenmilliót kaszált a lenyúlt filmekkel és zenékkel, elkapta a NAV

2021. július 13., kedd 11:25

Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy illegális szerveren jogvédett tartalmakat terjesztő budapesti férfit – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

A havi előfizetéssel elérhető több ezer jogvédett film, zene és szoftver 40 millió forintot hozott az elkövetőnek a 2015-ös lebukásáig, a jogtulajdonosoknak okozott kár azonban az egymilliárd forintot is meghaladta. Az ügyben a NAV nyomozott.

A zárt körű, előfizetéses weboldal nem hirdette magát, első felhasználói ismerősi, baráti körből kerültek ki, majd a szolgáltatás híre szájról szájra terjedt. A havi díjat – ezt bitcoinban is lehetett rendezni – a felhasználók egy bankszámlára utalták át, amelyet az elkövető egy hajléktalan ember nevére nyitott

– olvasható a közleményben. Hozzáteszik: a férfi a pénzt rendszeresen egy lakásához közeli ATM-ből vette fel, lebukásához végül az automata kamerafelvételei is hozzájárultak. A magasan képzett informatikus egy lopott IP-címről működtette a portált, 

félezer szoftvert, több mint ezer zenét, valamint csaknem háromezer filmet tett elérhetővé felhasználóinak.

A NAV azt írta, a tanúként meghallgatott előfizetők ugyan tisztában voltak azzal, hogy az általuk letöltött tartalom illegális forrásból származik, a nagy választék, a jó sávszélesség és a megfizethető ár miatt vállalták a kockázatot.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a szerzői jogok megsértése, a jogvédett tartalmak, zenék, filmek, szoftverek illegális terjesztése vagy akár letöltése a köztudatban gyakran nem jogsértésként él. Mégis, az elmúlt tíz évben az ehhez hasonló ügyek elkövetési értéke meghaladta a 30 milliárd forintot.

A NAV bűnügyi IT-szakterülete több tucat ügyet derített fel, tizenöt olyan bűnözői csoport ellen nyomozott, amely hasonló módszerrel és céllal illegális weboldalakat, szervereket működtetett. Harmincöt ember ellen indult eljárás, de a mostani az első, amely letöltendő börtönbüntetés kiszabásával végződött 

– írják.

Rovatok