Index Vakbarát Hírportál

Rusvai Miklós: Fontos lenne egy harmadik oltás lehetőségét felajánlani

2021. július 14., szerda 17:14

Fél év után célszerűnek tartja beadatni a harmadik dózist a hatvan év fölötti átoltottaknak Kásler Miklós. Az Emmi minisztere erről még kedden beszélt az ATV műsorában.  Kásler Miklós azt is mondta, hogy szerinte a szerdai kormányülés után már konkrétumokról lehet beszélni a kérdésben, és nagyon pontos döntés lesz, vakcinatípusokra lebontva.

Felmérések igazolják, hogy vannak olyan emberek, akiknél nem alakult ki mérhető immunválasz két vakcina beadását követően sem – mondta el az Index megkeresésére Rusvai Miklós. Az állatorvos szerint azoknál, akinél nem alakult ki mérhető immunválasz, fontos lenne egy harmadik oltás lehetőségét felajánlani, de kiemelte, nemcsak ez a csoport az, akik körében szükséges az oltás. 

A járvány ugyan szünetel, de ne legyenek illúzióink, az őszi hűvös, nyirkos idő beálltával egyre többen kapják el a vírust, hacsak nem előzzük meg. 

A virológus hozzátette, az újabb hullám azokat veszélyezteti, akik még nem oltatták be magukat, illetve akikben már halványul a korábban kialakult  immunválasz. Emlékeztettet arra, hogy az egészségügyi dolgozók, és az idősek körében történt először az oltások beadása, december végén, illetve januárban. 

Az ő esetükben is fontos lenne, ha harmadik oltás is lehetővé váljon még az őszi légzőszervi betegségek beköszönte előtt.

Rusvai hangsúlyozta, a harmadik oltás kiválasztásakor

előnyös lenne a vakcina mixelése.

A szakember úgy fogalmazott, nemcsak az inaktivált vakcina (Sinopharm) esetében, de ugyanígy a vektor vakcinák esetében is javasolt a vakcina típusának váltása. 

Rovatok