Index Vakbarát Hírportál

Závecz: Minél idősebbek a magyarok, annál kevésbé elfogadók a melegekkel

2021. július 14., szerda 15:44 | aznap frissítve

A nők nagyobb arányban elfogadóak a melegekkel szemben, mint a férfiak – derül ki a Závecz Research az RTL Klub megbízásából készített közvélemény-kutatásának eredményeiből.

A homoszexualitás elfogadottságáról készített reprezentatív közvéleménykutatás szerint a nők 62 százaléka, míg a férfiak 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elfogadó ebben a tekintetben, a válaszadók egészére nézve pedig 56 százalék lett ez az eredmény.

Az is kiderült azonban, hogy az életkor emelkedésével csökken az elfogadás mértéke: a 60 év felettieknek csak 38 százaléka támogatja a nem heteroszexuális kapcsolatban élőket, ezzel szemben a 18–39 év közötti, érettségivel, illetve főiskolai, vagy egyetemi diplomával rendelkező budapestiek a legelfogadóbbak. Trendnek bizonyult az is, hogy minél nagyobb településen él valaki, annál elfogadóbb.

A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 23 százalékának van homoszexuális ismerőse, ők 87 százalékban elfogadóak. Ezzel szemben azok, akiknek nincs ismerősük ebből a közegből, csak 46 százalékban nyilatkoztak így. A pártok lebontásában a Fidesz-KDNP szavazói bizonyultak összességében a legelutasítóbbnak, míg a momentumosok a legelfogadóbbnak.

Az ugyanakkor nem derült ki a felmérésből, hogy az „elfogadás” jelen esetben összefüggést feltételez-e a júniusban elfogadott pedofilellenes törvényhez kapcsolódó, nagy vitákat kiváltott, melegellenesnek tartott szabályozásokkal. 

Rovatok