Újabb vonalain vezeti be az első ajtós felszállási rendet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), de csak ott, ahol az nem okoz érdemi menetidő-növekedést – olvasható a társaság szerkesztőségünk részére eljuttatott közleményében.
Az első ajtós rendszer az elmúlt több mint tíz év tapasztalatai alapján hatékony lehetőség a bliccelés visszaszorítására, a jegy- és bérletvásárlás motiválására, és új járatok bevonásakor csak néhány napig okoz pár perces növekedést a járatok közlekedésében
– írták. A tervek szerint a javuló jegy- és bérletvásárlási szokások miatt, valamint az utasok biztonságérzetének növelése érdekében a BKK minden olyan vonalra kiterjeszti az első ajtós felszállási rendet a jövőben, ahol az nem okoz fennakadást vagy nem növeli jelentősen a menetidőt. Hozzátették, a rendszer tehát nem mindenütt, és nem minden időszakban lesz érvényes, így a kifejezetten forgalmas vonalszakaszokon a hétköznapi csúcsidőszakban egészen biztosan nem kell számítani arra, hogy az első ajtós felszállási rend nehezítené az utazást.
Rögzítették azt is, hogy mielőtt a BKK egy új vonalon vezeti be az első ajtós felszállási rendet, azt mindig előzetes felmérés előzi meg, amely figyelembe veszi az adott vonal sajátosságait, menetrendjét, és a vonal menti jegyvásárlási lehetőségeket is.
A menetidő megnövekedésével kapcsolatos félelem tegnap látott napvilágot, miután a Magyar Nemzet azt írta, hogy mindenhol bevezetik az első ajtós felszállást, figyelmen kívül hagyva az ezzel járó, esetleges negatív következményeket. Úgy tűnik, a most kiadott közlemény ezt cáfolta.