Index Vakbarát Hírportál

Utcára vonulnak az egészségügyi dolgozók

2021. július 16., péntek 18:02

A szervezet elnöke támogatja, hogy az egészségügyben dolgozók csak védőoltással láthassák el munkájukat.

A döntéshozók nem hallgattak meg bennünket a tárgyalóasztalnál, ezért a Hősök teréről kell üzennünk a fizikai és lelki terheinkről és a felelősségteljes munkánk alulfinanszírozottságáról – mondta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke az Indexnek. 

Az egészségügy mindennapi hőseit a Hősök terére várja a MESZK, illetve azokat is, akik felelősséget éreznek a jelen és a jövő betegellátásáért. Balogh Zoltán kiemelte, nem politikai demonstrációról van szó, a döntéshozók figyelmét kívánják felhívni a problémákra. 

Balogh Zoltán szavaival még a tavaly elfogadott, de idén életbe lépett új szolgálati jogviszonyra (eszjtv) utalt, amely jelentősen megreformálta a hazai egészségügyi viszonyokat. A törvény nemcsak a hálapénz büntethetőségét mondta ki, de az addigi közalkalmazotti jogviszonyt is átalakította, jelentős bérkompenzációval megtoldva.

Ebből azonban az egészségügyi szakdolgozók keveset érzékeltek, ugyanis a jelentős béremelés elsősorban az orvosokat érintette – fogalmazott Balogh.

A szakdolgozói kar teljes egészében kimaradt az előmeneteli rendszerből. 

A MESZK elnöke szerint vannak, akiknek a bére emelkedett az elmúlt hónapokban – többek között az alapellátásban dolgozóké – azonban az ügyeleti, és pótlékdíjak eltörlésével mégis csak csökkent számtalan szakdolgozó bére. Ez pedig bérfeszültséget eredménye az orvosok és az egészségügyi dolgozók között. 

Az elmúlt bő fél év alatt nem tudtunk tárgyalóasztal mellett egyeztetni a döntéshozókkal, ami alapján ágazatai békét lehetne teremteni. 

S ugyan Jenei Zoltán, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) elnöke kijelentette, hogy nem csökkenhet az új jogviszony elfogadásával egyetlenegy egészségügyi dolgozó bére sem, mégis több ezer dolgozó számára keserűséget okozott az új jogviszony. 

A Kamara a helyzet rendezése érdekében háromlépcsős béremelési koncepciót dolgozott ki. Többek közt javasolták, hogy első lépcsőben a 2022. január 1-jére tervezett, átlagosan 21 százalékos béremelést hozzák előre idén június 1-jére. A javaslatokat elküldték Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének, Pintér Sándor belügyminiszternek és Jenei Zoltán országos kórház-főigazgatónak. Balogh Zoltán, a MESZK elnöke azt mondta, hogy a szakdolgozói bérrendezés ütemezését és mértékét az új orvosi bértáblával összhangban alakították ki.

Mivel erre nem került sor, ezért hangos üzenetben hívják fel a figyelmet arra, hogy már a járvány előtt betöltetlen volt a szakdolgozói állások 15 százaléka, ami 5500 üres pozíciót jelentett. Ezt követően távozott további 3000 szakdolgozó március elején.

Balogh Zoltán reméli az egészségügyi dolgozók felhívása eljut a döntéshozókhoz, és a mostani katasztrofális létszámhelyzet nem romlik tovább.

Támogatják a kötelező védőoltást 

A szervezet elmondta álláspontját a kötelező védőoltás bevezetéséről is. 

A kötelező oltási rend évtizedekkel ezelőtt kialakult formátum az egészségügyben. Mi szakdolgozók nem veszélyeztethetünk senkit, azáltal, hogy esetleg mi adjuk át  betegséget. 

Úgy véli, abban az esetben, ha a kormány előírja a kötelező oltást bizonyos munkakörökben, rövid idejű moratóriumot követően már érzékelhető lesz, hogy az egészségügyi szakdolgozók közül mennyien nem vállalják az oltás beadását. De úgy véli, egy kötelező oltás bevezetését követően jelentős arányban emiatt nem csökken majd az ágazatban dolgozók száma. 

(Borítókép: Balogh Zoltán a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke felszólal a szervezet béremelésért 2015. május 12-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok