Index Vakbarát Hírportál

Fákat döntött ki, hömpölygő esővízzel sújtott le az éjszakai vihar

2021. július 17., szombat 12:51

Sok helyen dolgoznak a tűzoltók a vihar okozta károk felszámolásán: többfelé az erős szél faágakat tört le, fák dőltek ki, máshol a felgyülemlett esővíz okozott gondot – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szombaton az MTI-vel.

Országszerte csaknem kilencven esethez riasztották a tűzoltókat a vihar miatt. Sokan csak reggel észlelték az éjjeli vihar okozta károkat, így jelenleg is csaknem száz helyszínen dolgoznak a tűzoltók.

A legtöbb riasztásuk Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar megyében volt. Jellemzően az erős szél okozott károkat, faágak törtek le, fák dőltek ki. Emellett több helyen a felgyülemlett esővíz okozott gondot. Bács-Kiskun megyében több épületből kellett kiszivattyúzniuk a vizet.

Felhívták a figyelmet a „villámárvíz” veszélyére is. Kiemelte, ha az úton összegyűlik, hömpölyög az esővíz, gyalogosan, kerékpárral és autóval se keljenek át rajta. Néhány centiméteres víz is képes ledönteni az embert a lábáról. A térdig érő vízfolyás pedig autókat is el tud sodorni. Autóval azért sem tanácsos áthajtani a hömpölygő vízen, mert ha az autó légszűrőjébe víz kerül, az tönkremegy, és az autó leáll.

Az egész országra figyelmeztetéseket adtak ki zivatar és felhőszakadás veszélye miatt is. Az ország nagyobb részén felhőszakadás veszélye miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a helyeken akár ötven milliméternyinél is több eső hullhat.

Kiemelték: szombaton napközben többfelé (az északkeleti, keleti megyékben valamivel kisebb eséllyel) alakulhatnak ki zivatarok, majd estétől csökken a számuk, éjjel a nyugati és déli megyékben lehetnek további zivatarok. Vasárnap napközben ismét sokfelé valószínű zivatar, amelyek száma estétől csökkenni fog.

Az elsődleges veszélyforrás mindkét nap a felhőszakadás lehet, rövid idő alatt 25-30 milliméternyi, helyenként akár ötven millimétert meghaladó csapadék is hullhat, emellett néhol kis méretű jég, viharos széllökés is előfordulhat.

Kitértek arra is, hogy a keleti, északkeleti megyékben a napi középhőmérséklet szombaton és vasárnap is 25 Celsius-fok körül, kicsivel felette alakul. Így néhány megyére a hőség miatt is adtak ki figyelmeztetéseket.

Rovatok