Index Vakbarát Hírportál

Öt területre adták ki az árvízvédelmi készültséget

2021. július 19., hétfő 10:49

Gönyűn és Nagybajcson is kettes fokú árvízvédelmi készültség van érvényben Magyarországon − derül ki a Vízügyi Főigazgatóság hétfő reggeli jelentéséből. Eddig összesen öt területen hirdettek készültséget. Egyes szintű riasztás van érvényben Doborgaz, Dunaremete és Rajka térségében.

A Duna vízállása tovább növekedhet, ugyanis árhullám tart Magyarország felé Szlovákia irányából. Pozsonyban már hétméteres a vízállás, amely hétfő délután tetőzhet.

A vízszint alakulására az ausztriai időjárás nagy hatással van, a meteorológusok hét és fél méter, illetve nyolc méter közötti csúcsra számítanak.

Nagy hatással van a vízállásra az országszerte hirtelen lezúduló eső, ami miatt a legtöbb megyében kettes szintű figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Reggelre a fővárost is elérte a vihar, a katasztrófavédelem munkatársait több helyre riasztották. Budapesten több változást is bejelentett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a viharos idő miatt.

Az Országos Vízügyi Főfelügyelőség (OVF) hétfőn az MTI-vel azt közölte, hogy a mostani dunai árhullám az árvízvédelmi töltések között vagy a kijelölt ártereken biztonsággal levezethető. A szervezet hozzátette: az elmúlt héten Nyugat-Európában rendkívül heves esőzések a Duna vízgyűjtőjét kevésbé érintették. 

Az árhullám várhatóan kedden tetőzik a magyar szakaszon Nagybajcsnál, a harmadfokú készültségi szintet megközelítő, esetleg azt elérő vízállással. 

Rovatok