Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz nem is érti, miért kellene összehívni a nemzetbiztonsági bizottságot az izraeli kémprogram ügyében

2021. július 19., hétfő 15:18

Nem indokolt a nemzetbiztonsági bizottság ülésének összehívása, Magyarországon a nemzetbiztonsági szervek maradéktalanul betartják a törvényeket, működésük során mindig a jogszabályoknak megfelelően járnak el - közölte a Fidesz-frakció hétfőn az MTI-vel.

Az ülés megtartására Stummer János, a testület jobbikos elnöke tett javaslatot, Halász János, a bizottság fideszes alelnöke a közleményben azonban hangsúlyozta, a Belügyminisztérium vezetői rendszeresen beszámolnak az Országgyűlés illetékes bizottságai előtt a titkosszolgálatok információgyűjtő tevékenységéről, ezeken valamennyi parlamenti párt képviselteti magát.

A baloldali sajtóban megjelent hírek megalapozatlanok és pusztán a politikai hangulatkeltést szolgálják – szögezte le a kormánypárti politikus arról, hogy kormányzati megbízásból világszerte körülbelül 50 ezer célszemélyt figyelhettek meg egy izraeli kémprogrammal, a Pegasusszal.

Kiemelte, továbbra is azt várják a nemzetbiztonsági szervektől, hogy minden törvényes eszközzel védjék meg Magyarország biztonságát, jogos érdekeit. 

Rovatok