Index Vakbarát Hírportál

Horror áron kaphatunk gondozót idős szerettünk mellé

2021. július 20., kedd 22:02

Komoly döntés előtt állunk, ha idős rokonunk állapota hirtelen leromlik. Kereshetünk neki idősotthont vagy megpróbálkozhatunk az otthonápolással, de az elöregedő társadalomban csak nagyon kevés fiatalnak jut ideje a szépkorúak felügyeletére. Sok családban az egyre növekvő távolságok is nehézséget jelentenek, így kényelmes és praktikus megoldásnak tűnik gondozó segítségét kérni, ehhez azonban jó mélyen a zsebünkbe kell nyúlni.

A gazdagabb, nyugati országokban már évek óta bevett módszer „dédiszittert” foglalkoztatni, többek közt magyarok közül is sokan vállaltak ilyen típusú munkát Németországban, Ausztriában, vagy Angliában. Miután az idősgondozás komoly felelősség, aki csak teheti, nem ezen spórol, így az említett országokban átlagosan 2000 eurót, vagyis több, mint 700 ezer forintot kereshet egy gondozó, de van olyan hirdetés is, amely heti 240 ezer forintot ígér, mellette pedig lakhatást is ad az egész család számára.

Itthon is egyre többen adnak fel hirdetést, így tett egyik olvasónk is, aki meglepő tapasztalatokról számolt be lapunknak.

A családban mindenki nagyon elfoglalt, ezért úgy döntöttünk, hogy segítséget kérünk idős hozzátartozónk ellátásához. Ha 24 órás felügyeletet kérünk, akkor havi szinten félmillió forinttal kell számolnunk, ami anyagilag igencsak megterhelő

– mondta olvasónk.

Számos cég létezik hazánkban, amely gondozók kiközvetítésével foglalkozik, a piacon körbenézve pedig azt tapasztaltuk, hogy a fent említett összeg még csak nem is drasztikus.

Ezeken a cégeken keresztül az 5000 forintos órabér átlagosnak mondható, így ha heti 40 órával számolunk – amíg a családtagok odavannak dolgozni – akkor nem kevesebb, mint 800 ezer forint jön ki, noha fix bérezés esetén a legtöbb helyen kedvezményt adnak.

Emellett sok cég a távolságoktól függően kiszállási díjat számít fel, míg a hétvégi, ünnepnapi felügyeletek szintén felárasak, óránként akár 10 ezer forintba is kerülhetnek.

A házi segítségnyújtás a következő feladatok ellátását takarja:

Önkormányzathoz és egyházakhoz is fordulhatunk

Kevesen tudják, de minden települési önkormányzat számára kötelező feladat a házi segítségnyújtás, valamint az étkezés és a családsegítés biztosítása, az ehhez szükséges finanszírozást az állam biztosítja.

Ezen szolgáltatások működtetését, elérhetőségét a települési önkormányzat nem szüneteltetheti, vagyis minden esetben élhetünk ezzel a lehetőséggel.

“A szociális ellátások csak akkor működnek jól, ha a helyi igények alapján, a helyi szervezetek együttműködésével valósulnak meg. Ehhez az állam a szabályozással és a finanszírozás hozzárendelésével tud hozzájárulni. A bővülő állami támogatás egyrészről azt az alapellátó tevékenységet szolgálja, amelynek keretében a gondozottakat nem kell kiszakítani megszokott környezetükből, családjukból, ugyanakkor az érintettek megkapják a segítséget, amire szükségük van” – részletezte megkeresésünkre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Kiemelték, hogy amennyiben a napi néhány órás időtartamban biztosított segítségnyújtás már nem elegendő a saját lakókörnyezetben történő önálló életvitel fenntartásához, illetve az adott nap egészében felügyeletre szorul az adott személy, akkor a szociális szolgáltatások körébe tartozó, bentlakásos intézményben történő határozott vagy határozatlan idejű elhelyezés kínálhat megoldást. A bentlakásos intézmények legfontosabb adatairól és elérhetőségeiről a www.szocialisportal.hu weboldalon tájékozódhatunk.

Ha mégis az otthonápolás mellett döntünk, akkor az egyházaktól is kérhetünk segítséget.

“A házi segítségnyújtás biztosítása alapvetően önkormányzati feladat, ugyanakkor amely településen jelen van református egyházi szolgáltató, ott természetesen igényelhető a házi segítségnyújtás az egyházi fenntartású szolgálattól is. Az új igényeket szabad kapacitás függvényében tudják fogadni a szolgálatok” – erről a Magyarországi Református Egyházhoz tartozó Diakóniai Iroda mesélt az Indexnek.

Kérdésünkre azt is elárulták, hogy a Magyarországi Református Egyház szociális intézményfenntartói közel 

17 ezer időskorú rászorulót látnak el szerte az országban.

A házi segítségnyújtás a hatályos jogszabályi előírások értelmében térítésköteles szolgáltatás. A térítési díjat a szolgáltatás fenntartója állapítja meg, a díj általában néhány száz forint óránként, azonban van olyan szolgálat, amely térítésmentesen biztosítja az ellátást a rászorulóknak. A házi segítségnyújtás időtartama függ a gondozott állapotától és igényeitől.

Hazánkban a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS Alapítvány) is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a zsidó közösség leginkább rászoruló tagjait segítse.

Legfontosabb feladatunk az idős holokauszt-túlélők gondozása oly módon, hogy igényeikre minél jobban reflektálva lehetővé tegyük, hogy méltóságban, otthonaik biztonságában élhessenek

– írja a MAZS weboldalán.

Lapunk kereste a Katolikus Szeretetszolgálatot is, kérdésünkre azt felelték, hogy kizárólag otthonok fenntartásával foglalkoznak – az otthoni idősgondozás, házi betegápolás nem tartozik a tevékenységi körükbe.

Mit tehetünk súlyos esetben?

Ha idős szerettünk kórházi ellátásra szorul, de az állapota stabil, akkor otthoni szakápolást is kérhetünk neki. Az otthoni szakápolást a háziorvos rendeli el saját hatáskörön belül, vagy a szakorvos javaslatára. Ez esetben az ápoló feladatai közé tartozik többek közt:

Ha a munkánk és az életvitelünk engedi, akkor mi magunk is otthon maradhatunk súlyosan fogyatékos, tartósan beteg hozzátartozónkkal, és ehhez havi szociális hozzájárulást is kaphatunk. Minél súlyosabb az ápolt személy egészségi állapota, vagyis minél nagyobb az ápolási szükséglete, annál magasabb ellátásra vagyunk jogosultak.

Az ápolási díj összege 2019-ben 15 százalékkal, 2020-ban és 2021-ben évente 5-5 százalékkal emelkedett, és 2022-re is 5 százalékos emelés van betervezve – erről az Emmi tájékoztatta az Indexet.

(Borítókép: Egy dolgozó egy idős asszonyt ápol Spanyolországban egy idősek otthonában  2020. május 30-án. Fotó: Ãlvaro Calvo / Getty Images)

Rovatok