Index Vakbarát Hírportál

Kocsis Máté: Gyurcsány Ferenc burkolt, de jól érthető anyázással válaszolt a miniszterelnöknek

2021. július 21., szerda 19:31

„Gyurcsány Ferenc ma új fejezetet nyitott a magyar közéletben, a közbeszéd rohasztásában” – írta a Fidesz frakcióvezetője szerdán a közösségi oldalán.

Hozzátette, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a gyermekvédelmi népszavazásra burkolt, de jól érthető anyázással válaszolt a miniszterelnöknek. Letudhatnánk a dolgot annyival – írta –, hogy egy nemzetét gyűlölő gazembertől ez is dicséretnek számít.

Ugyanakkor elgondolkodtatónak nevezte, hogy vajon mitől lett ennyire ideges a bukott miniszterelnök. Kocsis Máté szerint nem lenne csoda, ha a népszavazástól, mert amikor a nép kinyilváníthatja akaratát, az Gyurcsány Ferencnek nem sok jót szokott jelenteni.

Kocsis Máté azt sem nevezné újdonságnak, ha magától a gyermekvédelmi törvénytől lenne ideges a DK elnöke, mert – mint írta – már kormányfőként is megfosztotta a családokat és a gyermeket vállalókat szinte minden támogatástól, és ízlésének való az is, ha gyerekeket traktálhat félrement ideológiákkal.

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szerint attól is ideges lehet Gyurcsány Ferenc, hogy a kormány az erőszakos LMBTQ-propagandát még brüsszeli nyomásra sem engedi be a gyerekek közé. Már pedig nem fogjuk – jegyezte meg.

Hozzátette: a baloldaliakkal ellentétben a kormánypártok megbíznak a szülőkben, neveljék úgy a saját gyermekeiket, ahogy akarják. Nekik vannak előjogaik, nem pedig az alternatív szexuális propagandát terjesztő álcivil szervezeteknek – hangsúlyozta.

Kocsis Máté úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc két anyázás között"barátkozzon meg szépen a gondolattal, hogy a magyar gyermekvédelmi törvényről nem Brüsszelben fog dönteni a hatalommániás elit, hanem a magyarok, itthon, népszavazáson. A DK elnökének azt üzente: a haza, a nemzet és a gyermekvédelem szavakat pedig nyugodtan felejtse el, mert régóta tudjuk, azokat nem neki találták ki.

„El a kezekkel a gyerekeinktől!” – zárta bejegyzését a Fidesz frakcióvezetője.

Gyurcsány Ferenc szerdán, Orbán Viktor miniszterelnök gyermekvédelmi népszavazásról szóló bejelentése után közösségi oldalán azt írta: Orbánnak üzenem: szórakozz a felmenőiddel, ne a hazáddal!

Rovatok