Index Vakbarát Hírportál

Csak a lélekjelenlét mentette meg az elgázolt közterület-felügyelő életét

2021. július 21., szerda 13:45

Kábítószerrel vezetés miatt vonták be korábban annak a férfinak a jogosítványát, aki szombaton elütötte az őt igazoltatni akaró közterület-felügyelőt, és ötven méteren át hurcolta autója motorháztetején – tudta meg az Index rendőrségi forrásból. 

Az óbudai Hídfő utcánál állították meg a sofőrt a közterület-felügyelők, de mivel előzőleg a rendőrség eltiltotta a vezetéstől, inkább menekülőre fogta. Eközben sodorta el az egyik egyenruhást, aki a motorház peremébe kapaszkodva küzdött az életéért, nehogy a kerekek alá kerüljön. 

Végül egy hirtelen kanyar után lerepültem, ő pedig segítségnyújtás nélkül elhajtott

– idézte fel a történteket a Blikknek a baleset elszenvedője. A 32 éves Kuba Richárd fej-, lapocka-, könyök- és a térdsérülésekkel megúszta, de a helyszínről elhajtó 22 éves ámokfutó nem fogja egykönnyen: V. L. Zsoltot hivatalos személy elleni erőszakkal és közúti veszélyeztetéssel is gyanúsítják. 

A III. kerületi közterület-felügyelet az elgázolt munkatársuk megtépázott egyenruhájáról közzé tett felvétellel együtt emlékeztet: rövid időn belül a második olyan erőszakos eset történt, amelyben egy kollégájuk komolyabban megsérült. Egyre gyakoribb, hogy az intézkedés alá vont személy nem működik együtt a felügyelővel, sőt tettlegesség is előfordult már – írták közösségi oldalukon, rámutatva, hogy a rendőrhöz hasonlóan a feladatát ellátó közterület-felügyelő is hivatalos személy, ezért aki őt az eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza vagy bántalmazza, hivatalos személy elleni erőszak bűntettét követi el.

Rovatok