Index Vakbarát Hírportál

A Pegasus kémprogramot a nagy, nyugati demokráciák is használták

2021. július 22., csütörtök 07:21

Több európai államban, így Hollandiában, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Svájcban, Görögországban, Lengyelországban és Litvániában is használták a Pegasus nevű izraeli kémprogramot – írja a Magyar Nemzet a kanadai The Citizen Lab 2018-as vizsgálatára hivatkozva. A szervezet arra a megállapításra jutott, hogy 2016 és 2018 között a világ legalább 45 országában jelen volt a Pegasus, de a három évvel ezelőtti listájukon Magyarország nem szerepelt.

A The Citizen Lab vizsgálatának publikálása után az NSO kétségbe vonta az adatok hitelességét, és azzal érvelt, hogy a felsorolt országok közül több bizonyosan nincs a partnereik között. Azt viszont a The Citizen Lab is világossá tette az elemzésében, hogy az azonosított országok nem feltétlenül ügyfelei az izraeli kibercégnek, csupán annyit állíthatnak nagy bizonyossággal, hogy ezekben az államokban használták a programot. 

A vizsgálat megállapítása szerint viszont

a Pegasust olyan országok is használják, amelyek kétes emberi jogi nyilvántartással rendelkeznek, és az állambiztonsági szolgálataik munkája megkérdőjelezhető. Emellett számos országban találtunk utalásokat a lehetséges politikai témákra, ez pedig kétségbe vonja, hogy a technológiát a „törvényes” bűnügyi nyomozások részeként használják-e.

A Magyar Nemzet most azt írja, hogy a The Citizen Lab a mostani ügy kirobbanásában is szerephez jutott, a kanadai szervezet ellenőrizte az Amnesty International vizsgálati módszereinek helyességét.

A Pegasus kémszoftvert gyártó izraeli NSO vállalat tulajdonosa korábban a Kalkaliszt című, izraeli gazdasági újságnak azt állította, hogy semmi közük nincsen a néhány napja kirobbant kémbotrányban nyilvánosságra került, a lehetséges megfigyeltek telefonszámait tartalmazó ötvenezres listához.

Szerdán arról írtunk, hogy Izraelben évek óta virágoznak az iparág kevéssé etikus, megfigyelésre specializálódott vállalatai, állományuk szinte kivétel nélkül a zsidó állam hírszerzésének egy különleges alakulatából kerül ki. Felemelkedésük nagyban köszönhető Benjámin Netanjahu korábbi miniszterelnöknek, aki személyesen lobbizott a Pegasust tervező NSO vállalatért.

Vasárnap derült ki, hogy világszerte körülbelül 50 ezer, Magyarországon hozzávetőlegesen 300 embert figyelhettek meg az izraeli cég, az NSO Pegasus nevű kémprogramjával. Az eddig nyilvánosságra került információk szerint köztük van: 

A magyar kormányzati szervek eddig határozottan cáfolták a törvénytelen megfigyelés vádját.

(Borítókép: Egy nő nézi a Pegasus nevű izraeli kémprogram weboldalát. Fotó: Mario GOLDMAN / AFP)

Rovatok