Index Vakbarát Hírportál

Visszatér a kánikula, de viharral búcsúzik a hét

2021. július 22., csütörtök 19:30

Az esti órákra csökken a felhőzet, elvétve maradhatnak felhősebb körzetek − tájékoztat az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Gomolyfelhős, napos idő várható pénteken, helyenként azonban ezek a felhők összeállhatnak, azonban legfeljebb néhol futó zápor, esetleg délután a nyugati határszélre egy-egy zivatar várható.

A légmozgás péntek estétől többnyire gyenge marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 fok között várható, de völgyekben, medencékben ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 25 és 30 fok között alakulhat.

Az OMSZ honlapja szerint az elkövetkezendő órákban nem kell számítani veszélyes időjárási jelenségekre. Péntekre egyes szintű figyelmeztető előrejelzést adtak ki az ország nyugati, délnyugati részére, így Baranya megyében, Somogy megyében, Vas megyében és Zala megyében sárga jelzést adtak ki zivatar miatt.

Szombaton szintén zavartalan időjárásra számítanak. Kisebb záporok néhol északkeleten lehetnek. Nyugaton megélénkül, néhol megerősödik a déli szél. Hajnalban 12 és 17 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk. Délután 28 és 33 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap az Időkép előrejelzése alapján délutántól a Dunántúlon és helyenként északon záporok, zivatarok zavarhatják meg a napsütést. Késő este a középső országrészben is záporok, zivatarok várhatók. Többfelé élénk, északnyugaton erős lesz a szél. A legmelegebb órákban 29−35 fokot mérhetünk. Vasárnapra már hőség és zivatarok miatt is figyelmeztet az OMSZ. Egyes szintű figyelmeztető jelzést adtak ki az ország egész területére zivatar miatt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hét megyére adott ki első szintű figyelmeztető jelzést hőség miatt vasárnap. Ide tartozik Baranya megye, Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád-Csanád megye, Jász-Nagykun Szolnok megye, Zala megye és Somogy megye.

Az Időkép orvosmeteorológiai jelentése szerint a hűvösebb időben néhol pára- és ködfoltok alakulhatnak ki, ezért azoknál, akik ezeken a tájakon élnek, egyeseknél felerősödhetnek az ízületi panaszok. Napközben a melegedésre fokozottan érzékenyeknél enyhe fejfájás, szédülés, kisebb vérnyomás-ingadozás jelentkezhet.

Az UV-sugárzás délelőtt 11 és délután négy óra között a napos időszakokban nagyon erős lesz, ezért ebben az időszakban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről és fogyasszunk elegendő folyadékot.

Rovatok