Index Vakbarát Hírportál

Rendőrök őrzik Kásler Miklóst

2021. július 22., csütörtök 07:59

Valamilyen oknál fogva hónapok óta egy rendőrautó áll Kásler Miklós budakeszi háza előtt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának első embere otthonánál minden este hét óra tájékán megjelenik egy rendőrautó, amely meg sem mozdul onnan, míg a politikus reggel munkába nem indul.

A Blikk szerint a házat napközben senki sem őrzi, csakis akkor történik ez meg, amikor a miniszter az otthonában tartózkodik. A lakók ennek nagyon örülnek, ugyanis biztonságban érzik magukat. 

Nem tudom napra pontosan, de tavasz vége vagy nyár eleje óta áll a miniszter úr háza előtt egy rendőrautó. Este 7 óra körül érkezik a napi ügyeletes, majd valamikor kora reggel távozik, mert amikor 8-kor én munkába indulok, már soha sincsenek itt. Bevallom, mi nagyon örülünk neki, hiszen így biztos, hogy nem törnek be sem hozzánk, sem a szomszédokhoz. Egyébként Kásler úr nagyon jó szomszéd, köszönésben nem lehet megelőzni

– nyilatkozta egy helybéli nő a lapnak, amely a rendőrséget is megkereste, de nem ismerték el, hogy konkrétan Káslert védenék.

A rendőrök nem konkrét személy- vagy objektumvédelmi feladatot látnak el. A területileg illetékes rendőri szerv szolgálati feladatait a mindenkori közbiztonsági helyzet, illetve egyéb szakmai szempontok figyelembevételével látja el, a szolgálatot ennek megfelelően szervezi.

Rovatok