Index Vakbarát Hírportál

Varga Judit: Nem fontosabb a jogállamiság, mint a kisebbségvédelem

2021. július 22., csütörtök 16:04

Magyarország szerint erős nemzetállamokon alapuló erős Európára van szükség, ezt a koncepciót számos uniós tagállam támogatja − jelentette ki az igazságügyi miniszter a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem megnyitóján Sátoraljaújhelyen.

Varga Judit a Nemzeti kisebbségvédelem a Kárpát-medencében és Európában című panelbeszélgetésen azt mondta: nem véletlen, hogy a föderalista, illetve az erős nemzetállamok erős Európája koncepció összeütközését látjuk napjainkban. A kisebbségvédelemről szólva jelezte, azt jobbára „relatívan, diszkriminatívan értelmezi a mostani brüsszeli adminisztráció”.

Közösségi oldalán az igazságügyi miniszter azt írta: Didier Reynders biztos urat már többször is személyesen kérte, hogy az Európai Bizottság mozdítsa előre a nemzeti kisebbség védelemének ügyét, de sajnos a mai napig nem lehet beszélni koherens uniós szintű előrelépésről. Inkább azt látni, hogy az olyan előremutató kezdeményezéseket, mint például a Minority Safepacket is elkaszálták – tette hozzá.

A nemzeti kisebbségek jogainak védelme ugyanolyan alapvető érték, mint a Szerződésekben foglalt demokrácia, szabadság, egyenlőség elve

− tette hozzá Varga Judit, aki szerint az értékek között nincs hierarchia. A kisebbségvédelem ugyanúgy szerepel az EU-ról szóló szerződés második cikkelyében, mint a jogállamiság.

A Nyári Szabadegyetem megnyitóján részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke is. A politikus a „reStart-reNewal – Újraindítás-megújulás” mottóval megrendezett nemzetpolitikai tematikájú rendezvényen azt mondta: Közép-Európában megvan a lehetőség, hogy a járványt követően „Mercedesként” induljon újra, és olyan sikertörténetté váljon, amelynek építésében a magyarok is szerepet vállalnak.

Nem vagyunk ellenfelei Európának és az Európai Uniónak, épp ellenkezőleg, mi a magunk módján talán elkötelezettebbek vagyunk az európai gondolat mellett, mint azok, akik büszkén döngetik a mellüket ebben a tekintetben

− mondta a megnyitón Németh Zsolt. Hozzátette: a nemzeti kisebbségeket támogatni kell. Respekt a nemzeti kisebbségeknek, respekt a szomszédoknak, és respekt magunk, a saját nemzeti közösségünk iránt − fogalmazott a bizottság elnöke.

A megnyitón a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Brenzovics László is ott volt. Szerinte a  mostani időszak rendkívül nehéz korszaka a határon túli magyar kisebbségeknek, hiszen a koronavírus-járvány mellett a rendkívül erős támadásokkal is szembe kell nézniük − számolt be az MTI.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke arról beszélt, hogy a magyarok történelme örökös újrakezdések láncolata, a magyaroknak Trianon és a kommunista diktatúra bukását követő rendszerváltozás után újra kellett kezdeniük mindent, és a három évtizede elindított bálványosi folyamat is ennek jegyében kezdődött.

Az idei Nyári Szabadegyetemnek a hagyományos erdélyi Tusnádfürdő helyett a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont ad helyet Sátoraljaújhelyen.

Rovatok