Index Vakbarát Hírportál

Need for Speed Budapesten, autósokra csapott le a rendőrség

2021. július 22., csütörtök 11:00

Száguldozó autósra csapott le a rendőrség: egy társaság éjjelente a főváros több helyszínén is számos közlekedési szabálytalanságot követett el, ráadásul ezeket videóra vették, majd megosztották – olvasható rendőrség honlapján.

Mint írják, a rendőrség szabálysértési eljárást indított, miután január 3-án a háromfős társaság egyik tagja, M. Mátyás nagy teljesítményű autójával többször is szabálytalanul váltott sávot, emellett a forgalom elől elzárt területre, illetve gyalogosokkal teli útpadkára hajtott, valamint többször is driftelve hajtott keresztül a körforgalmakon.

A veszélyes manővereket társa, T. Rafael egy olyan drónnal rögzítette, amelyre nem rendelkezett légtérhasználati engedéllyel és eseti légtér kijelölést sem igényelt. Harmadik társuk, J. Ede szintén a videófelvételek elkészítésében vett részt olyan módon, hogy a „főszereplő” járművet kísérő autó nyitott csomagtartóján keresztül hajolt ki kamerázni – írták.

A tájékoztatás szerint a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság M. Mátyással szemben a közúti közlekedés rendjének megzavarása, valamint négyrendbeli közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés elkövetése, T. Rafaellel szemben pilóta nélküli légijárművel végzett jogosulatlan tevékenység szabálysértés elkövetése, valamint J. Edével szemben szintén közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés elkövetése miatt szabott ki pénzbírságot – írják.

Rovatok