Index Vakbarát Hírportál

Rendszeresen megerőszakolta 11 éves nevelt lányát egy Heves megyei férfi

2021. július 22., csütörtök 17:35

Vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség egy 60 éves, többszörösen büntetett előéletű férfival szemben, aki 11 éves nevelt kislányát erőszakolta meg, s teherbe is ejtette – olvasható az ügyészségi honlapon.

A pedofil férfi 2019 nyarán ismerkedett meg élettársával (aki ellen szintén vádat emeltek), majd rövid időn belül élettársi viszonyba kezdtek az asszony dél-hevesi lakóhelyén, ahol a nő három gyermekével éltek együtt, köztük az akkor 11 éves sértettel. 2020-ban a három gyermek a járványhelyzet miatt otthon tanult, ezalatt az elsőrendű vádlott felügyelte őket. Élettársa nem foglalkozott a kicsikkel, mert munkája végeztével „jellemzően italozott” az ügyészség tájékoztatása szerint. A perverz férfi a nő tudtával és beleegyezésével rendszeresen bántalmazta a gyermekeket, s teljes félelemben tartotta őket, különösképp miután elbüszkélkedett nekik azzal, hogy emberölés miatt is volt már büntetve korábban. A tájékoztatás szerint gyakran előfordult, hogy

az éjszakai órákban késsel a kezében beosont nevelt lányához és rendszeresen közösülésre kényszerítette, majd tavaly nyáron teherbe is ejtette.

Azt követően, hogy ez kiderült, arra kényszerítette a kislányt, hogy egyik osztálytársára fogja várandós állapotát. 

A brutális bántalmazások következtében a kislány személyiségfejlődése, bizalma, biztonságélménye, anya- és apaképe alapvetően sérült – írja az ügyészségi közlemény. A gyámhatóság ebben a helyzetben őt – és hasonlóan traumatizált testvéreit – nevelésbe vette, az anya szülői felügyeleti joga jelenleg is szünetel.

A Heves Megyei Főügyészség a férfit és a nőt három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja, ezen túlmenően a nevelőapa címszó alatt említett pedofillal szemben tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, erőszakkal és az élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt is vádat emelt.

Az ügyészség a most 60 éves elsőrendű vádlottal szemben beismerés esetén 16 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott, s azt, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el őt minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében kiskorú személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezhetné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülne. Az ügyészség a nő esetében felfüggesztett börtönbüntetést és határozott idejű foglalkozástól eltiltást indítványozott, s kezdeményezte a szülői felügyeleti jogának megszüntetését mindhárom kiskorú gyermeke vonatkozásában.

Rovatok