Index Vakbarát Hírportál

Négy ember meghalt az M6-oson történt balesetben

2021. július 24., szombat 18:34 | aznap frissítve

Négyen meghaltak egy balesetben az M6-os autópályán Szekszárd közelében, Szedresnél szombat délután – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Az ügyben embercsempészés gyanúja is felmerült.

A korábbi tájékoztatás szerint az autópálya Budapest felé vezető oldalán a 131-es kilométernél átszakította a szalagkorlátot egy személyautó.

A rendőrség szombat este azt írta: a balesetet megelőzően egy magyar rendszámú személygépkocsi vezetője a hatósági jelzés ellenére nem állt meg a járművel.

A sofőr önmagát és másokat is veszélyeztetve közlekedett az autópályán, és a Budapest felé vezető oldal 131-es kilométerénél elvesztette az uralmát a járműve felett, amely így a szalagkorlátot átszakítva az árokba csapódott.

A balesetben – a jelenlegi adatok szerint – négy ember meghalt, három másik sérültet mentőhelikopterrel kórházba szállítottak – írták.

Az esettel kapcsolatban embercsempészés gyanúja is felmerült, ezt a megyei főkapitányság jelenleg is vizsgálja.

Az útszakaszt a rendőrség teljes szélességében lezárta, kerülni a 6-os és a 63-as út felé lehet.

Rovatok