Index Vakbarát Hírportál

Duda Ernő szerint egy tízezer forintos bónusszal további másfél millió embert be lehetne oltani

2021. július 24., szombat 21:21 | aznap frissítve

Legalább másfél millió embert rá lehetne venni az oltakozásra egy tízezer forintos bónusz bevezetésével – nyilatkozta Duda Ernő virológus az ATV Híradójának. 

Bár Magyarország április elejéig Málta mögött a második helyen állt az első adag vakcina beadása terén az Európai Unión belül, mára aránylag lemaradtunk ezen a listán. Az utóbbi időben jelentősen csökkent a naponta beadott oltások száma.

Duda Ernő szerint rengeteg olyan ember van, akinek nincs internet hozzáférése és számítógépe sem, így aztán nehezebben regisztrálni. Hozzátette ugyanakkor:

Meg vagyok róla győződve, hogy abból a 3 millió emberből, aki még nem oltatta be magát, egy 10 ezer forintos bónusszal biztos hogy legalább egy másfél milliót be lehetne oltatni.

Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója az ATV-nek úgy nyilatkozott, hogy az ellenzéki szimpatizánsok meglátása szerint enyhén oltáspártibbak. Úgy vélte, ez elsősorban amiatt van, mert a Fidesz szavazói zömmel kisebb településeken élnek és alacsonyabban iskolázottak, ami a kutatási eredményekben is megjelenik.

Rovatok