Index Vakbarát Hírportál

Mégis közérdekű adat a kispesti képviselő eltitkolt spanyol villája

2021. július 28., szerda 16:35

Mint ismert, 2018 őszén került nyilvánosságra az a felvétel, amelyen Lackner Csaba volt MSZP-s képviselő korrupcióra utaló állításokat tett a kerülettel összefüggésben, a felvételen szó van Kránitzról is, akitLackner különféle gúnyos jelzőkkel illet. 

Ennek hatására Paróczai Anikó momentumos kispesti önkormányzati képviselő videósorozatának egyik epizódjában nyilvánosságra hozta a Kránitz vagyonnyilatkozatából „kifelejtett” spanyolországi ingatlanát. Kránitz tavaly júniusban ezért feljelentette, 

a rendőrség pedig rabosította Paróczi Anikót személyes adatokkal való visszaélés miatt.

Az ügyészség akkori határozata szerint a képviselők eltitkolt vagyonát nyilvánosságra hozni bűncselekmény, és az ügyet egy éves időtartamra feltételesen felfüggesztenék. Azt is hozzátették, ha Paróczai egy évig a hatóság szerint példamutatóan nyilvánítja ki a véleményét és semmilyen egyéb bűncselekményt nem követ el, akkor a lezárják az ügyet.

A határozat ellen Paróczai panasszal élt, ezért az ügyészség újból felülvizsgálta az ügyet. A felülvizsgálat után az ügyészség kimondta: Kránitz Krisztián spanyol villájának bemutatása nem bűncselekmény. A határozat kimondja:

az önkormányzat vagyonát, mint közvagyont kezelő szervezet vezetőjét a tényszerűen meglévő külföldi ingatlanával kapcsolatosan ért vélemények, megnyilatkozások a bűncselekmény megállapításához szükséges jelentős érdeksérelemként nem értékelhetők

 – tudósít a Mérce.

Pontosítás: 
Bácskai Balázs a Magyar Nemzet újságírója az alábbiakat jelezte cikkünk publikálását követően:


„Paróczai Anikó semmilyen olyan adatot vagy tényt nem hozott nyilvánosságra, amely már ne lett volna nyilvános. Legfeljebb felidézte azokat a tényeket, amelyeket korábban kiderítettem és olyan színben tüntette fel, mintha az a saját munkájának eredménye let volna.”

Rovatok